A nagy egyházszakadás, más néven kelet–nyugati egyházszakadás vagy nagy szkizma, a középkori keresztény egyház keleti és nyugati felének eltávolodására és végleges kettéválására utal, amely 1054-ben történt. Ennek következtében alakult ki a római katolikus és az ortodox (keleti) keresztény egyház. A keleti és nyugati egyházfők közötti kapcsolat már korábban is feszült volt politikai és teológiai nézeteltéréseik miatt.
A szakadás előzményei és kiváltó okai
A nyugati egyházat képviselő IX. Leó pápa és a keleti egyházat vezető I. Mihály (Kerulláriosz) konstantinápolyi pátriárka tovább szították az indulatokat azzal, hogy támogatták a másik fél híveinek üldözését. Leó pápa 1054-ben küldöttséget indított Konstantinápolyba, hogy Kerulláriosztól megtagadják az „ökumenikus pátriárka” címet és rávegyék a római pápa fennhatóságának elismerésére. Kerulláriosz ezt visszautasította, mire a követség vezetője kiközösítette őt, aki válaszul kiközösítette a követség minden tagját.
A nyugati egyházat képviselő küldöttek cselekedeteinek már a korabeliek szemében is kétséges volt a jogalapja: a küldöttséget indító Leó pápa ugyanis 1054. április 19-én meghalt. A kölcsönös kiközösítés olyan szakadást okozott, amelyet azóta sem lehetett áthidalni. A kereszténység dogmatikus, teológiai, nyelvi, politikai és földrajzi értelemben is két nagy részre szakadt.
A szakadás után
A negyedik keresztes hadjárat során, 1204-ben, a keresztesek Velence felbujtására elfoglalták és különös kegyetlenséggel kirabolták Konstantinápolyt, és nyugati egyházhoz húzó pátriárkát neveztek ki. Bár a két egyház két alkalommal, 1274-ben a második lyoni zsinaton és 1439-ben a bázel–ferrara–firenzei zsinaton kimondta egyesülésüket, az ortodox egyház mindkét alkalommal visszautasította ennek elismerését. Végül 1484-ben az ortodox zsinat Konstantinápolyban véglegesítette az egyházszakadást.
A Széthúzás Okai
A szkizma, az egyház szervezetében és közösségében beállt szakadás, nem azonos az eretnekséggel, amely az egyház által tévesnek ítélt tanokra vonatkozik. A szkizma alatt is lehetséges a szentségek kiszolgálása, amit a másik fél elismert, ellentétben az eretnekekkel. A szakadás nem csak a kölcsönös kiközösítés következménye volt, hanem a két egyház közötti filozófiai, liturgiai, nyelvi, politikai és gyakorlati különbségekben rejlett.
A Római Püspökök Felemelkedése
Róma püspökei korán jelentős keresztény közösséget alakítottak ki. Itt prédikált és szenvedett mártírhalált Pál apostol, valamint Szent Péter, Róma első püspöke is itt lett eltemetve. Az első egyetemes zsinat 325-ben Nikaia városában elismerte Róma és Alexandria metropolita (érsek) fennhatóságát a tartományukon kívül eső püspökök felett is. Később, 381-ben, Konstantinápoly püspökét is a másik három pátriárka fölé helyezték, Róma elsőbbségét továbbra is fenntartva.
Keleti és Nyugati Birodalom
Az egyházak megosztottságához hozzájárult a Római Birodalom megosztottsága is: a birodalom két részre szakadt, a Nyugatrómai és a Keletrómai Birodalomra. Nyugaton a politikai hatalom és a közigazgatás összeomlásával az egyház maradt az egyetlen szervezet, amely meg tudta őrizni centralizált felépítését, míg keleten a császárok mindig is magukat tekintették az egyház fejének.
A „Filioque”-vita és a „Phótiosz”-ügy
A „Filioque”-vita a Szentlélek eredetével kapcsolatos teológiai különbséget jelentette. A keleti egyházak sohasem fogadták el a Filioque-betoldást a Nikaia–konstantinápolyi hitvallásba. A „Phótiosz”-ügy során 858-ban Konstantinápoly pátriárkáját, Ignatioszt elmozdították, és helyére Phótioszt tették, ami szintén vitákhoz és feszültségekhez vezetett.
A kiközösítés 1054-ben
A kölcsönös kiközösítés közvetlen okai Kerulláriosz Mihály pátriárka és a római pápa közötti személyeskedő vita voltak. Kerulláriosz pátriárka elrendelte a konstantinápolyi latin (nyugati rítusú) templomok bezárását és lerombolását, ami tovább mélyítette a szakadást. Július 16-án a római küldöttek a Hagia Szophiában helyezték el a pátriárka kiközösítését elrendelő pápai bullát, amelyre Kerulláriosz a küldöttség tagjainak kiközösítésével válaszolt.
A kapcsolatok rendezése
1965-ben VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka visszavonta a kölcsönös kiközösítést, megteremtve a két egyház közötti megbékélés lehetőségét. Az újraegyesülés szándéka mindkét fél részéről megvan, azonban számos kérdésben még lassú a közeledés.
Zárszó
A nagy egyházszakadás következményei máig hatnak a keresztény egyházak történetére. A keleti és nyugati kereszténység közötti különbségek és feszültségek ellenére a közeledés és az együttműködés szándéka ma is él. A múlt tanulságait figyelembe véve, a két egyház reménykedhet a jövőbeli egység és megértés kialakulásában.
