A Formula–1 történelmének első világbajnoki futamát 75 évvel ezelőtt, 1950. május 13-án rendezték meg Silverstone-ban. A több mint százezer nézőt vonzó esemény az Alfa Romeo totális fölényét hozta.
A rajtrácson a világ legrátermettebb versenyzői és legfejlettebb versenyautói, a pálya mentén pedig százezernél is több lelkes néző.
Ha pusztán az alaptényeket nézzük, a Formula–1-es világbajnokság tulajdonképpen semmit sem változott 75 év alatt, és talán épp az 1950-ben lefektetett szilárd alapértékeknek köszönhető, hogy globálisan ma is a legnépszerűbb sportágak közé sorolhatjuk. A nagydíjversenyzés szereplői mindazonáltal hosszú utat jártak be addig, amíg a kor viszonyaihoz képest egységes és jól szervezett vb-sorozattá tudták alakítani szenvedélyüket. Autóversenyeket már a 19. század végén is rendeztek, a francia nyelvből származtatott, kiemelt presztízsű és pénzdíjazású Grand Prix-kat pedig 1906 óta tartanak – érdekesség, hogy az elsőt honfitársunk, Szisz Ferenc nyerte meg egy Renault volánjánál. Ezek sokáig különálló események voltak, majd a két világháború között a mai FIA elődszervezete a kiemelt nagydíjakon elért eredmények alapján 1925-ben először a gyártók világbajnokságát, majd annak korai sikertelensége és kifulladása után 1931-től a versenyzők Európa-bajnokságát hívta életre.
Ez utóbbi a technikai szabályzat egységes előírásai és a rendszeres indulók alapján már mindenképp a későbbi F1-es világbajnokság előfutára volt, a második világháború kitörése azonban megakasztotta a további lépéseket. A brit MotorSport magazin így írt a helyzetről 1939. novemberi számában: „A függöny tehát legördült a versenyzés színpadán, és csak egy jós a megmondhatója, mikor gördül fel ismét. (…) Mi lesz most a versenyautókkal? Groteszk tény, hogy Hitler gyilkos karrierjének egyik kevés – nagyon kevés – pozitívumai közé tartozik a világ eddigi legkiválóbb versenyautóinak megalkotása és fejlesztése. (…) Akárhogy is, e háború után valószínűleg egész Európa annyira elszegényedik majd, hogy az autósportnak újra az alapokról kell építkeznie.”
E félelmek mindazonáltal nem teljesen igazolódtak be, mert a csúcsra járatott háborús műszaki megoldások a járműiparban is éreztették hatásukat, így az autófejlesztés is megállíthatatlanul robogott tovább a béke beköszöntével. Az FIA irányítói nem is teketóriáztak, már 1946-ban megalkották a pályaversenyzés csúcskategóriájára vonatkozó szabályösszetételt, vagyis idegen kifejezéssel „formulát”, amely mellett – az eredetileg kigondolt A betű helyett végül – az 1-es szám jelölte a kiemelt státust. Arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik is számít az első igazi Formula–1-es versenynek, ám ebben az időszakban ezek még mindig csupán egymástól független, különálló nagydíjak voltak.
Több év telt el, mire sikerült megszervezni az első világbajnoki évadot, az előkészületek után azonban 1950-re minden összeállt, és a pénzdíjon túl már a vb-pontokért is zajlott a küzdelem. Ekkoriban a sorozat hivatalosan még „Versenyzők világbajnoksága” néven volt ismert, ám mindenki innentől számítja az F1-es vb megalakulását (még úgy is, hogy 1952-ben például az F2-es technikai szabályrendszer alapján futották a bajnokságot). A május közepi silverstone-i nyitó hétvégén nagy volt az izgatottság, hiszen mindenki tudta, történelem íródik a szemük előtt, így még a brit királyi család képviselői is tiszteletüket tették a helyszínen – érdekesség, hogy a későbbi uralkodó, II. Erzsébet számára ez volt az első, egyben az utolsó alkalom, hiába rendeztek élete során további több mint ezer vb-futamot.
Emelkedett pillanat volt, amikor a korábbi katonai légi bázison végre nem harci járművek, hanem a kor legfejlettebb versenyautóinak motorzaja töltötte be a teret, és elkezdődött az első világbajnoki évad. Az Európai Nagydíjra (amely egyben a Brit GP is volt) összesen 23 versenyző nevezett, akik az Alfa Romeo, a Maserati, az ERA, a Talbot és az Alta GP különböző konstrukcióit vezették. A nagy hiányzók közé tartozott a Ferrari, amely akkoriban már az autóversenyzés egyik nagyágyúja volt, ám a hosszú út, a szerény pénzdíjazás és a várható vereség az Alfa Romeótól távol tartotta, a Scuderia így csak a második futamon csatlakozott a vb-sorozathoz. Értelemszerűen nem képviseltette magát a világbajnoki nyitányon a háború előtti Grand Prix-érát uraló Mercedes és Auto Union sem, a csodaautók ugyanis egyfelől elkavarodtak a véres események zűrzavarában, másfelől pedig a németeknek akkoriban kisebb gondjuk is nagyobb volt az autósport újbóli felélesztésénél (a csillagos márka 1954-ben érkezett meg a csúcskategóriába).
Forrás és teljes cikk: Nemzeti Sport
