Vučić: Több mint egymillió nyugdíjas kap egyszeri támogatást

Több mint 600 millió euró értékű, az életszínvonal javítását célzó intézkedéscsomagot jelentett be Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerbia Palotában. A Magyar Szó beszámolója szerint a támogatások több mint kétmillió állampolgárt érintenek, köztük nyugdíjasokat, szociális segélyben részesülőket, gyermekpótlékra jogosult családokat és veteránokat.

A következő 90 napban, vagyis szeptember végéig, illetve október elejéig a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők kapják a legnagyobb összegű támogatást. Azok a nyugdíjasok, akik legfeljebb 31 ezer dináros nyugdíjat kapnak, 35 ezer dináros egyszeri állami segélyben részesülnek. Ez csaknem 460 ezer személyt érint, a célra pedig 377,2 millió eurót különített el az állam.

A második kategóriába azok a nyugdíjasok tartoznak, akiknek havi járandósága 31.092 és 56.851 dinár között mozog. Ők 27.500 dináros egyszeri támogatást kapnak. Ebbe a csoportba több mint 548 ezer nyugdíjas tartozik. A magasabb, átlag feletti nyugdíjjal rendelkezők számára 20 ezer dináros egyszeri támogatást irányoztak elő.

A nyugdíjasok mellett más társadalmi csoportok is részesülnek a támogatási csomagból. A szociális segélyben részesülők 25 ezer dinárt kapnak, míg a gyermekpótlékra jogosult családok esetében gyermekenként fizetik ki ugyanezt az összeget. Ez 82 ezer családot és csaknem 166 ezer gyermeket érint.

Támogatást kapnak a veteránok is: a harcosi pótlékban részesülők 25 ezer dináros egyszeri segélyben részesülnek, míg valamennyi veterán 10 ezer dináros állami támogatást kap.

Vučić bejelentette azt is, hogy az állam 30 ezer darab, egyenként 10 ezer dinár értékű üdülési utalványt biztosít. Ezekre azok a nyugdíjasok pályázhatnak, akiknek havi nyugdíja nem haladja meg a 80 ezer dinárt. Az utalványokat belföldi pihenésre, szerbiai gyógyfürdőkben, hegyvidéki üdülőhelyeken, tavaknál vagy folyóparti szálláshelyeken lehet majd felhasználni.

Az államfő szerint az utalványok kiosztását ezúttal szigorúbban ellenőrzik majd, mivel korábban előfordultak visszaélések. A kiosztásban a posta működik közre, a folyamatot pedig az illetékes biztonsági szervek is felügyelik.

Az intézkedéscsomag részeként csökkentik a vényköteles gyógyszerek után fizetendő önrészt is. Ez elsősorban a rendszeres kezelésre szoruló betegeknek és a nyugdíjasoknak jelenthet könnyebbséget. Az állam az első évben közel 80 millió eurót különít el erre a célra.

Vučić példaként említette, hogy egyes gyógyszerek ára több ezer dinárral is csökkenhet. Az intézkedés a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a véralvadási zavarok, az asztma, a zöldhályog és más betegségek kezelésére szolgáló készítményeket is érinti. A jelenlegi 10–90 százalékos önrész helyett a betegek a jövőben 10–50 százalék közötti részt fizetnek majd, a fennmaradó összeget az állam vállalja át.

Az államfő arról is beszélt, hogy újabb gyógyszerek kerülnek fel a támogatott, receptre kiváltható készítmények listájára, köztük új típusú véralvadásgátlók és szívelégtelenség kezelésére szolgáló készítmények.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT