Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban járt, ahol részt vett a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén. A tárcavezető az eseményt követően a Belgrád-Budapest vasútvonalról is beszélt, és a többi között azt is kiemelte, hogy a fennakadások elkerülése érdekében a határellenőrzést igyekeznek majd a lehető leggyorsabban lebonyolítani.
„Abban állapodtunk meg, hogy a határellenőrzést úgy fogjuk végrehajtani, hogy az minimális megállást tegyen szükségessé a határátkelő ponton, tehát menet közben történjen a határ és vámellenőrzés, ezzel 3 óra körülire leszorítjuk a menetidőt a két főváros között.” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Szijjártó szerint 26 eurós jegyárral lehet majd eljutni az egyik fővárosból a másikba.
„Remélem, hogy minél többen ki fogják ezt használni” – szögezte le a tárcavezető.







