Hernádi Zsolt: A NIS-megállapodás hozzájárulhatna Szerbia és a régió hosszú távú ellátásbiztonságához

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a NIS-tranzakció hozzájárulna a régió, benne Szerbia hosszú távú ellátásbiztonságához. Hernádi Zsolt erről abban a közleményben nyilatkozott, amelyben a vállalat tudatta, hogy hivatalos engedélyt kapott az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalától (OFAC) arra, hogy június 6-ig folytassa a tárgyalásokat a Naftna Industrija Srbije a.d. (NIS) többségi részesedésének megvásárlásáról.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján is közzétett közleményben idézték Hernádi Zsoltot, aki ismertette: az elmúlt hónapokban intenzív tárgyalásokat folytattak a NIS-tranzakció valamennyi kulcsfontosságú érdekelt felével, és jelentős előrelépést értek el, a rendkívül összetett tárgyalások végső szakaszába léptek.

„Optimisták vagyunk, azonban bizonyos feltételeket még a következő hetekben kell véglegesíteni. Továbbra is úgy véljük, hogy a tranzakció minden érintett fél számára előnyös lenne, és hozzájárulna a régió, illetve konkrétan Szerbia hosszú távú ellátásbiztonságához” – mondta a közlemény szerint az elnök-vezérigazgató.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dubravka Đedović Handanović szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon közölte, hogy Szerbiát értesítették arról: a Mol további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a NIS orosz tulajdonrészének megvásárlásáról.

A tárcavezető azt írta, hogy a szerb kormány Aleksandar Vučić államfő vezetésével továbbra is egyeztet a Mollal a részvényesi szerződés ügyében. A miniszter korábban arról is beszélt, hogy elégedetlenek azzal az ajánlattal, amelyet a Mol a pancsovai finomítóra tett, ezért a szerb fél több kérdést is megfogalmazott az ügylet kapcsán.

Fotó: Emmer László / Mol

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT