Szőts Istvánra, a korszakalkotó magyar filmrendezőre és forgatókönyvíróra emlékezünk, aki 25 évvel ezelőtt, 1998. november 6-án távozott közülünk. Szentgyörgyvályán született 1912. június 30-án, és már fiatalon a művészetek felé fordult, festészeti tanulmányokat folytatva Aba-Novák Vilmos és Iványi-Grünwald Béla esti iskolájában. Pályáját a Hunnia Filmgyárnál indította 1939-ben, ahol Zilahy Lajos író-producer mellett dolgozott asszisztensként.
Szőts István neve összeforrt az „Emberek a havason” című filmjével, amely már első játékfilmjeként nemzetközi elismerést hozott számára a 1942-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Munkássága azonban a politikai meghurcoltatások sorozatát jelentette Magyarországon; filmjeit hol felületesnek, hol túl mélynek ítélték az aktuális politikai klíma szerint.
Az 1956-os forradalom után az emigrációt választotta, és Bécsben telepedett le. Az ott töltött évek alatt jelentős hatást gyakorolt az olasz és osztrák filmkultúrára. Az olasz neorealizmus nagyjai is elismerték az „Emberek a havason” humanizmusát és vizuális stílusát. De Sica még forgatást is ajánlott neki, ám ez a terve a II. világháború eseményei miatt nem valósult meg.
Szőts osztrák kultúrfilmek készítése mellett a Filmakadémián is tanított, és dokumentumfilmjeivel az európai kultúra gazdagságát mutatta be. A Stephansdom és a Monarchia agóniájáról szóló filmjei mellett Gustav Klimt és Egon Schiele életművét is feldolgozta.
A ’70-es évektől ismét gyakran tartózkodott Magyarországon, és bár sok terve nem valósult meg, irodalmi és reform elképzeléseit könyv formájában is megismerte a közönség. Emlékét tisztelettel őrizzük, és művei továbbra is meghatározó részét képezik a magyar filmkultúrának.
