
Kiderült, hol ellenőrzik az utasokat a Belgrád–Budapest gyorsvasúton
A tervek szerint 2026 decemberében indulhatnak el a nemzetközi vonatok a Belgrád–Budapest gyorsvasútvonalon. Naponta nyolc vonatpár közlekedését tervezik, köztük két

A tervek szerint 2026 decemberében indulhatnak el a nemzetközi vonatok a Belgrád–Budapest gyorsvasútvonalon. Naponta nyolc vonatpár közlekedését tervezik, köztük két

Húsz év börtönbüntetésre súlyosbította Németh Gregor szabadságvesztését az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság, amiért meggyilkolta édesapját Temerinben. A másodfokú ítélet jogerős. A

Sikeresen befejeződött XIV. Leó pápa műtéte a római Gemelli-klinikán – közölte kedd este a Vatikán. A tájékoztatás szerint a sebészeti

Mintegy 219 millió euró értékű autópálya-építési projektet valósít meg Észak-Macedóniában a Duna Aszfalt Zrt. és a STRABAG konzorciuma. A hegyvidéki

23 vizsgált ország közül Szerbia a 18. helyen áll a használtautó-piac átláthatóságát vizsgáló rangsorban, ami egyhelyes javulást jelent az előző

Jóváhagyta a szerbiai Környezetvédelmi Minisztérium a Magyarországot és Szerbiát összekötő kőolajvezeték környezeti hatástanulmányát, ezzel újabb fontos lépést tettek a beruházás

„Képviseljük-e azokat is, akik nem ránk szavaznak? Természetesen igen” – mondta Facebook-videójában Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)

Útfelújítási munkálatok miatt október 14-én, szerdán és 15-én, csütörtökön teljesen lezárják a forgalom elől a szabadkai Strossmayer utcát. A korlátozás

Október 15-én, csütörtökön ünnepélyesen átadják a dél-bánáti Antalfalván (Kovačica) épült Pupin szélerőműparkot. A 140 millió eurós beruházás évente akár 220

A mérések kezdete óta a második legmelegebb szeptembert jegyezték fel világszerte – közölte az Európai Unió Kopernikusz földmegfigyelési programja. A

Kedden, október 13-án változóan felhős, többfelé napos időszakokkal tarkított idő várható Vajdaságban. A nappali hőmérséklet elérheti a 17 Celsius-fokot, ugyanakkor

Törökország november 1-jétől szigorítja a közösségi média használatára vonatkozó szabályokat: a 15 év alattiak nem férhetnek hozzá a platformokhoz, a

A vajdasági piac jóval több annál, mint ahol szombat reggel megvesszük a paprikát és a tojást. Van köztük hatalmas bolhapiac,

Megnyílt a kínai Minth vállalat humanoidrobot-gyára Szabácson, amely Aleksandar Vučić szerb elnök szerint Európában elsőként kezd ilyen robotok gyártásába. A

Januártól nem lesznek sem zsiráfok, sem vízilovak, de macskafélék, fókák és elefántok sem a cirkuszokban. Megjelent a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének

A Ferencváros csütörtökön kiharcolta a labdarúgó Európa Liga alapszakaszában a szereplést, egy nappal később pedig bejelentette, hogy szerződtette a szerb

A Meta napi két órára korlátozná a 18 év alattiak Instagram- és Facebook-használatát, éjfél és reggel hat óra között pedig