Minden jel arra utal, hogy elkészült Zenta új étteremhajója
Új vendéglátóhely nyílhat hamarosan a Tiszán Zentán. Az I Love Zenta helyi történésekkel foglalkozó Facebook-oldalon megjelent fényképek tanúsága szerint a

Két cseh turista ellen indult eljárás Horvátországban, miután a hatóságok szerint megtartottak egy nagy összegű készpénzt tartalmazó, talált luxustáskát Mali

Szerbia megkezdte első atomerőművének előkészítését, amely egyben a Nyugat-Balkán első ilyen létesítménye lehet. A beruházás azonban még kezdeti szakaszban van:

Zentánál, a Tiszán átívelő hídon július 24-én, pénteken 12 óra és 15 óra 30 perc között szünetel a forgalom –

Kétszáz darab vadászfegyverhez való lőszert találtak egy francia állampolgárságú férfi poggyászában a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Nemzeti

A Srbijagas Közvállalattal való együttműködés eredményeként Topolya község valamennyi településén kiépült a földgázvezeték-hálózat. A szükséges tesztelések elvégzését követően mostantól lehetőség

A szerb mezőgazdasági minisztérium új intézkedéseket vezetett be az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezésére a vadászterületeken és az erdőkben. A tárca

Az alacsony dunai vízállás miatt hajómaradványok bukkantak elő Valkóapátinál (Opatovac), Vukovár és Újlak (Ilok) között. A Hina tudósítása szerint, a

Összesen 14 kilométer új kerékpárút épül az Opti-bike 3 projekt keretében, amely a Királyhalom–Ásotthalom határátkelőn keresztül köti össze Szerbiát és

A sakknagymester közösségi oldalán jelentette be, hogy nem érez magában elég erőt egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi feladatához. „Nem érzek

A bácskai síkság évszázadok óta Európa egyik fontos mezőgazdasági térsége. A hatalmas búza-, kukorica- és napraforgótáblák látványa generációk óta hozzátartozik

Egy év alatt csaknem negyedével nőtt a készpénzhitelek állománya Szerbiában, és ezek a kölcsönök váltak a lakossági eladósodás növekedésének fő