
Hétfőtől lehet jelentkezni a 6000 dináros egyszeri támogatásra
Szeptember 7-én, hétfőn kezdődik a jelentkezés a 6000 dináros egyszeri állami támogatásra, és szeptember 21-éig tart – közölte Siniša Mali

Szeptember 7-én, hétfőn kezdődik a jelentkezés a 6000 dináros egyszeri állami támogatásra, és szeptember 21-éig tart – közölte Siniša Mali

Szeptemberben, de legkésőbb október elején megindulhat a forgalom a Belgrád–Budapest vasútvonalon – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő észak-bácskai körútján.

Vajdaságot gyakran Szerbia éléskamrájaként emlegetik. A kiváló termőföld évtizedeken keresztül szinte magától értetődővé tette, hogy a tartomány hatalmas mennyiségű kukoricát,

Jelenleg tizenegy, nyugat-nílusi vírussal fertőzött beteget kezelnek a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban. Mindegyiküknél a betegség súlyos, idegrendszert érintő formája alakult

Az immunsejtek korábban ismeretlen mechanizmusát tárták fel magyar kutatók – derül ki a HUN-REN közleményéből. Frissen publikált tanulmányuk szerint amikor a makrofág fehérvérsejtek

A dubrovniki bíróság pénzbírsággal sújtott három bosznia-hercegovinai vendégmunkást Ratko Mladić dicsőítése miatt. Munkavállalási és tartózkodási engedélyüket visszavonják, és három hónapra

A rendkívüli hőség miatt egy héttel elhalasztották a tanítás megkezdését az általános és középiskolákban a boszniai Szerb Köztársaságban. A boszniai

Vajdaságban ma többnyire napos, meleg idő várható, időnként némi felhőzettel. A gyenge vagy mérsékelt szél délután megerősödhet. A következő egy

Látványosan bővült Vajdaság turizmusa 2026 első nyolc hónapjában. Január 1. és augusztus 31. között több mint félmillió turista érkezett a

Hátborzongató pillanatokat rögzített egy kamera New Yorkban, amikor villám csapott egy hazafelé tartó férfiba. Thomas Fahmy éppen viharos időben sietett

Újra megnyílhat a lehetőség Magyarország számára, hogy több év kihagyás után visszatérjen az Eurovíziós Dalfesztivál mezőnyébe. A verseny szervezői jelentős

Több mint 26 millió jármű közlekedett a szerbiai autópályákon a nyári szezonban, a forgalom csaknem négy százalékkal nőtt az előző

Idén nyáron is megtartották hagyományos találkozójukat a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői. A fiumei egyeztetésen a vajdasági, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai,

Magyar Péter támogatná, hogy 16 évre csökkentsék a választási korhatárt – derül ki szombat reggel közzétett Facebook-bejegyzéséből. A miniszterelnök azt írta, meggyőződése,

Mundruczó Kornél magyar film- és színházi rendező átvette a 33. palicsi filmfesztivál életműdíját, a Lifka Sándor-díjat a rendezvény szombat esti

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent,

Megmutatjuk, melyek azok a lépeseket, amiket fontos betartani ahhoz, hogy a kovász uborka tökéletes legyen. A kovászos uborka kicsit megtévesztő

2026 augusztusában lehetünk tanúi a ritka eseménynek, amely utoljára 27 éve, 1999-ben következett be. Már csak kevesebb mint egy hónap