
Ismerősnek adta ki magát, majd idős embereket rabolt ki Szabadkán egy férfi
A rendőrség letartóztatta az 52 éves, Novi Pazar-i I. R.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat idős embert rabolt ki –

A rendőrség letartóztatta az 52 éves, Novi Pazar-i I. R.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat idős embert rabolt ki –

Dr. Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség Intéző Bizottságának elnöke, a Vajdaság AT Képviselőházának elnöke kedden Budapesten részt vett Dr.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem

Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több

A Delibláti-homokpusztán továbbra is aktív a tűz, de a helyzet valamivel stabilabb, mint az elmúlt napokban, a mára előrejelzett magas

Egy Pulában nyaraló magyar férfi lánya születésnapi vacsoráján lett rosszul, majd kiderült, hogy stroke-ot kapott. A család segítségére egy Horvátországban

Szerdán, augusztus 12-én teljes napfogyatkozás lesz, amely Grönlandról, Izlandról, Észak-Oroszországból, az Atlanti-óceánról, Spanyolországból és Portugália kisebb részéről lesz látható. Szerbiából

Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot.

Szerbiában 2027-ben vezethetik be a kötelező betétdíjas visszaváltási rendszert. A tervek szerint italcsomagolásonként 10–15 dináros betétdíjat kellene fizetni, amelyet a

Nem jutottak egyezségre a 2027-es minimálbérről a tárgyalófelek hétfői első egyeztetésén. A szerb kormány 9,2 százalékos emelést javasolt, a szakszervezetek

A belügyminisztérium óbecsei rendőrei az óbecsei Alapfokú Ügyészséggel együttműködve letartóztatták az 1996-os születésű D. P.-t, aki a gyanú szerint pénteken

Megszünteti működését Bosznia-Hercegovinában a Glovo étel- és termékkiszállító vállalat, amely az elmúlt években mintegy 15 millió konvertibilis márka, átszámítva mintegy

Elképzelhető, hogy áthelyezik az újvidéki vasútállomás előtt közel négy évtizede álló történelmi gőzmozdonyt, hogy helyet biztosítsanak a vasútállomás előtetőjének leomlásában

A vajdasági magyar média helyzetéről és a szerkesztőségek működéséről tett közzé hosszabb állásfoglalást közösségi oldalán Fremond Árpád, miután a Vajdasági

Pénteken tartják a Bolondmese című játékfilm vajdasági díszbemutatóját a magyarkanizsai Művészetek Házában. A premier alkalmából két vetítésre várják az érdeklődőket, 17 és

Lézeres szkenneléssel felszerelt gépekkel pásztázhatják hamarosan a határtérséget. A drónok képesek órákon át a levegőben maradni és a legkisebb változásokat

Szerdán tovább erősödött a forint az euróval szemben, immár a 360-as szint alatt van az árfolyam. Ezzel több mint négyéves

A Rendkívüli Helyzetek Szektorának vízi mentő és búváregysége két holttestet emelt ki a Száva folyóból Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) közelében. Ahogy

Az OpenAI elnöke, Greg Brockman szerint Elon Musk valójában támogatta a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó startup profitorientált vállalattá való átalakítását,

Az Egyesült Államok átmeneti időre felfüggeszti a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosítására indított műveletet – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden. Az amerikai elnök

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy körülbelül tíz napon belül megszületik a döntés a választások időpontjáról. „Mindenképpen tíz napon belül

Ez a nap a szerb ortodox egyház jeles ünnepei közé tartozik, amelyet a Gergely naptár szerint május hatodikán ünnepelnek. Az