
10 érdekesség a londoni Westminster-apátságról, amit sokan nem tudnak
A londoni Westminster-apátság közel ezer éve a brit államiság és a monarchia egyik legfontosabb helyszíne. A 1066-ban megnyitott templom azóta

A londoni Westminster-apátság közel ezer éve a brit államiság és a monarchia egyik legfontosabb helyszíne. A 1066-ban megnyitott templom azóta

Ünnepélyes keretek között folytatódott a Déryné Program Határtalan Programjának vajdasági sorozata Temerinben. A 78. Kárpát-medencei és 11. vajdasági Határtalan Nap

Magyarország és Szerbia új szintre emeli gazdasági együttműködését: a két ország döntése értelmében Európa legnagyobb, legmodernebb és legkulturáltabb határátkelőhelye épül

Március közepén 24 állomásos turnéra indul Szarka Tamás Otthon vagyunk címmel. A Kossuth-díjas előadóművész célja, hogy a magyar kultúrát és

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban járt, ahol részt vett a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén. A tárcavezető

Történelmi jelentőségű bejelentést tett a horvát kormány: az ország területéről sikerült felszámolni a délszláv háború idején hátrahagyott aknamezőket, így Horvátország

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének személyi titkára, Német Klaudió közösségi oldalán reagált arra a lejárató kampányra,

Szerbiában 2025 decemberében az átlagos nettó kereset 124.089 dinár volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal. A legmagasabb nettó bért

Aleksandar Vučić szerb elnök megkapta a Kazahsztáni Köztársaság legmagasabb állami elismerését, az Arany Sas Érdemrendet, amelyet Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev kazah

Juhász Bálint, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke és Aleksandra Maletić, a képviselőház alelnöke részt vett Budapesten a délkelet-európai országok

A lángok a reggeli órákban csaptak fel a pszichiátriai osztályon. Négyen könnyebben megsérültek. A kórház ügyeletes személyzete gyorsan reagált, és

Az Európa-bajnok spanyol és a Copa América-győztes argentin labdarúgó-válogatott március 27-én játssza a Finalissimát. A két együttes a katari Luszail

A Néra folyón, a dél-bánáti Kusicsnál a vízszint jelentős emelkedésben van, és a következő 24 órában eléri a rendszeres árvízvédelmi

Az Európai Bizottság tervei szerint a jövőben mentesülhetnek a mobiltelefonos roamingdíjak alól azok, akik az Európai Unióból a Nyugat-Balkán országaiba

A Novi Sad női asztaliteniszcsapata február 25-én, szerdán 4–0-ra felülmúlta a TSC-t Újvidéken a szerbiai Szuperligában, és ezzel sorozatban megszerezte

A Szerbiai Klinikai Központba szállították Ivica Dačić belügyminisztert egészségügyi problémák miatt – tudta meg nem hivatalos forrásból az RTS. A

Már februárban hivatalossá vált, hogy több mint egy évtized után visszatér a sztárfellépős hagyomány a Vajdasági Magyar Szövetség palicsi Szent

Az egyre bizonytalanabb nemzetközi biztonsági környezetben több európai ország napirendre tűzte a sorkatonaság kérdését. Egyes államok visszavezették a kötelező katonai

Mint arról mi is beszámoltunk, Szűcs Kornél a szerb élvonalba igazolt. A 24 éves, egyszeres magyar válogatott védő a februári

A magát dubaji hercegnek kiadó csaló azt ígérte egy Zala vármegyében élő 69 éves nőnek hogy elveszi feleségül, és így

Magyarország és Szerbia felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

A Lidl Szerbia közölte, hogy nagy mennyiségű tejet kezdett felvásárolni hazai termelőktől, hogy – mint fogalmaztak – további támogatást nyújtson