
10 érdekesség a londoni Westminster-apátságról, amit sokan nem tudnak
A londoni Westminster-apátság közel ezer éve a brit államiság és a monarchia egyik legfontosabb helyszíne. A 1066-ban megnyitott templom azóta

A londoni Westminster-apátság közel ezer éve a brit államiság és a monarchia egyik legfontosabb helyszíne. A 1066-ban megnyitott templom azóta

Ünnepélyes keretek között folytatódott a Déryné Program Határtalan Programjának vajdasági sorozata Temerinben. A 78. Kárpát-medencei és 11. vajdasági Határtalan Nap

Magyarország és Szerbia új szintre emeli gazdasági együttműködését: a két ország döntése értelmében Európa legnagyobb, legmodernebb és legkulturáltabb határátkelőhelye épül

Március közepén 24 állomásos turnéra indul Szarka Tamás Otthon vagyunk címmel. A Kossuth-díjas előadóművész célja, hogy a magyar kultúrát és

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban járt, ahol részt vett a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén. A tárcavezető

Történelmi jelentőségű bejelentést tett a horvát kormány: az ország területéről sikerült felszámolni a délszláv háború idején hátrahagyott aknamezőket, így Horvátország

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének személyi titkára, Német Klaudió közösségi oldalán reagált arra a lejárató kampányra,

Szerbiában 2025 decemberében az átlagos nettó kereset 124.089 dinár volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal. A legmagasabb nettó bért

Aleksandar Vučić szerb elnök megkapta a Kazahsztáni Köztársaság legmagasabb állami elismerését, az Arany Sas Érdemrendet, amelyet Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev kazah

Juhász Bálint, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke és Aleksandra Maletić, a képviselőház alelnöke részt vett Budapesten a délkelet-európai országok

A lángok a reggeli órákban csaptak fel a pszichiátriai osztályon. Négyen könnyebben megsérültek. A kórház ügyeletes személyzete gyorsan reagált, és

Az Európa-bajnok spanyol és a Copa América-győztes argentin labdarúgó-válogatott március 27-én játssza a Finalissimát. A két együttes a katari Luszail

Különleges eseményt tartanak február 24-én, kedden Szabadkán, a Mathias Corvinus Collegium képzési központjában. A vajdasági nagyközönség személyesen is találkozhat Gyurta

Március 11-ig tart a közvita a növényvédő szerekről szóló törvény tervezetéről – közölte a Szerb Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériuma.

Néhány nap leforgása alatt négy, szerbekhez köthető épületet rongáltak meg Koszovóban – közölte a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája. A belgrádi

A világ második legnagyobb termetű cápafajának példánya, egy óriáscápa (Cetorhinus maximus) tűnt fel Horvátországnál – számolt be róla a Croatia Week. A hatalmas állatot

A tejtermelők immár tizenharmadik napja traktorokkal blokkolnak utakat több községben is. A blokádok résztvevői holnaptól a tiltakozás radikalizálását jelentették be.

„Véget ért a keresés. Eltűnése után egy hónappal a Duna visszaadta a Budapesten eltűnt 18 éves fiú testét” – írta

Összesen 16 kérelem részesült pozitív elbírálásban, a támogatások összértéke 3.775.000 dinár, azaz mintegy 32.000 euró – olvasható az alapítvány honlapján.

Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései Soroksár és Kelebia között. Így várhatóan az előre bejelentett időpontokban, a teherforgalom február 27-én,

Vasárnap pokoli jelenetek játszódtak a belgrádi futballderbin. A második félidőben a Partizan ultrái, a Grobari (Sírásók) néven ismert hírhedt huligánok

Szerbiában mérsékelten vagy erősen felhős, kissé melegebb és száraz idő várható. Csak az ország déli részén lesz reggel derült idő