
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

Az Európai Unió kettős mércét alkalmaz a kisebbségvédelem terén – erre hívta fel a figyelmet egy ENSZ-szakértő az uniós intézményekben

Megkezdődött a próbagyártás a szerb–magyar határ közelében épülő BYD elektromosautó-gyárban – erősítette meg Botka László, Szeged polgármestere. Bár a hivatalos

Új fejezet nyílhat a balkáni energiaellátásban: Szerbia komolyan érdeklődik a horvátországi Krk-szigeten működő LNG-terminálon keresztül érkező földgázszállítások iránt. A lehetőségről

Đuro Macut miniszterelnök üdvözölte, hogy az Európai Bizottság egyértelműen külön munkavállalói kategóriaként ismerte el a hivatásos gépkocsivezetőket. Mint hangsúlyozta, ez

Tízéves fennállását ünnepelte a vajdasági magyar közösség egyik legfontosabb gazdaságfejlesztési intézménye, a Prosperitati Alapítvány. Az alapítvány 2016 januárjában indította el

A tízszeres Australian Open-győztes Novak Đoković lesz Carlos Alcaraz ellenfele a vasárnapi döntőben. A szerb klasszis maratoni meccsen, öt szettben győzte le az előző két

A szerbiai fuvarozók pénteken 15 órakor megszüntetik a teherforgalmi határátkelők blokádját, így ismét felszabadulhatnak a határátkelők – értesült nem hivatalos

Brüsszel összejátszik Kijevvel, mindkettő olyan kormányt szeretne Magyarországon, ami nem áll ellent – mondta a magyar miniszterelnök a Kossuth rádió

A záróvizsgára való felkészülést segítő feladatgyűjteményeket hivatalosan is közzétették, és megvásárolhatók a Hivatalos Lap, a Tankönyvkiadó Intézet, valamint a jobban

Szükség lenne a pontosabb és naprakészebb tájékoztatásra a határátkelők telítettségéről, valamint bővíteni kellene a kishatárok nyitvatartásának idejét – hangzott el