
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

Letartóztattak egy 16 éves, péterrévei származású fiút Óbecsén több bűncselekmény gyanúja miatt. A bíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el

A Fidesz jelöltállító kongresszusán, a budapesti rendezvényen felszólalt Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki hangsúlyozta: a

A Fidesz jelöltállító kongresszusán szólalt fel Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor beszédében az áprilisi választások tétjéről, a kormánypártok ajánlatáról, valamint arról

A Fidesz-KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke

3800 doboz koszovói zárjegyes cigaretta került elő egy ugyancsak koszovói rendszámú busz átalakított üzemanyagtartályából a röszkei határátkelőn – tájékoztatta a

A cég arra kéri a lakosságot, hogy ne nyissák meg az üzenetben található hivatkozásokat és ne adják meg adataikat. A

Péntek este tűz keletkezett az újvidéki Jovan Cvijić utcában. A közösségi oldalakon megjelent információk szerint egy épület tetőtéri lakása gyulladt

A szolgáltató munkatársai folyamatosan dolgoznak a meghibásodások elhárításán. Az időjárási körülmények miatt azonban az egyik hiba kijavítása után gyakran újabb