
Donald Trump találkozik Volodimir Zelenszkijjel
Az amerikai és az ukrán elnök a húsz pontból álló béketerv részleteit vitatja meg vasárnap. A béketervig, amely állítólag 90

Az amerikai és az ukrán elnök a húsz pontból álló béketerv részleteit vitatja meg vasárnap. A béketervig, amely állítólag 90

Aleksandar Vuči elnök bejelentette, hogy vasárnap este megkezdik a parlament előtti sátrak eltávolítását a Pionír Parkban. Mint Vučić elmondta, a

A tárca közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a hétvégén és az ünnepek idején megnövekedett forgalom várható minden fontosabb

A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint a szabadkai rendőrség letartóztatta a 40 éves belgrádi M. G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Elhelyezték az új, fejlett sebességmérő és forgalomellenőrző rendszereket a szerbiai utak mentén. A szuper radarrendszerek a szabálysértéseket automatikusan rögzítik –

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás után Ukrajna hosszú távú biztonsági garanciák nélkül rendkívül sérülékeny maradna. A

A magyar kormány százmillió forintos támogatásával megújul a ráckevei, 13. században épült szerb ortodox templom tetőszerkezete. A felújítást Soltész Miklós

Az év első kilenc hónapjában Szerbia kivitele 8,9 százalékkal, behozatala pedig 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet

Karácsony előtt néhány nappal idén is közösen ajándékozták meg a vajdasági magyar gyerekeket a magyar szervezetek. A kezdeményezésről Dr. Pásztor

Néhány napja Aleksandar Vučić államfő jelentette be, hogy fontos eredmények várhatók, a NIS orosz többségi tulajdonosai ugyanis tárgyalnak egy meg

Több mint 8000 gyémántot és 200 gyöngyöt loptak el a Louvre Múzeumból októberben, ezek összértéke mintegy 88 millió euró –

Már több mint 313 ezer bejelentés érkezett az illegális épületek nyilvántartásba vételére – közölte a Köztársasági Földmérési és Kataszteri Hivatal.

Újabb bővítést jelentett be belgrádi hálózatában a magyar hátterű fapados légitársaság: a Wizz Air két új közvetlen járatot indít a

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője – közölte hétfőn az orosz Nyomozó