
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a héten megkezdi annak a 904 ezer, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárnak az értesítését, akik

Veljko Paunović megegyezett a Szerb Labdarúgó-szövetséggel és átveszi a felnőtt válogatott irányítását. A Sport Klub hírportál értesülései szerint szerdán délben

A Pásztor István Alapítvány Igazgatóbizottsága október 29-én tartotta legutóbbi ülését, amelyen 17 támogatási kérelemről döntött, összesen 3.660.000 dinár értékben. A

Törökbecse hamarosan új arculatot kap: a község központjában nagyszabású városrendezési projekt veszi kezdetét, amelynek célja a gyalogos zónák bővítése és

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közölte, hogy megjelent a XXIX. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny kiírása a 2025/2026-os tanévre. A

Aleksandar Vučić szerb államfő Taskentben találkozott Tanzila Narbajevával, az Üzbég Köztársaság Szenátusának elnökével, hogy megvitassák a két ország parlamentjei közötti

A világszerte megrendítően sok áldozatot követelő betegség a hirtelen kialakuló agyi érkatasztrófát jelenti, amely minden percben életeket és életminőséget változtat

Az Európai Unió Tanácsának döntése nem jelenti az orosz gáz Szerbiába, illetve harmadik országokba történő tranzitjának leállítását – mondta Andreas

Legalább egy évtizede nem fordult elő, hogy a madárinfluenza ilyen korán ennyi európai országban jelenjen meg, mint idén ősszel –

Felfüggesztett börtönbüntetést kaphatnak azok az internetes zaklatók, akik évek óta azt terjesztik a francia elnök feleségéről, hogy transznemű. A tíz