
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

A Henley & Partners tanácsadó cég legfrissebb negyedéves jelentése ismét feltárta, mely országok állampolgárai élvezhetik a legnagyobb utazási szabadságot. A

Ahol csak lehetséges, ott megszüntetjük a balra kanyarodást a belgrádi kereszteződésekben – jelentette ki Aleksandar Šapić. Szerbia fővárosának a polgármestere

Minden jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott írek elleni világbajnoki selejtezős mérkőzésére, amelyre november 16-án a Puskás Arénában kerül sor. A

A hétvégén egy ittas és bedrogozott gyorshajtó egy egész család halálát okozta, hétfőn pedig a közlekedési rendőrség a Kevevára és Pancsova

A magyarság szülőföldön maradásának és gazdasági fejlődésének támogatását és a családi gazdaságok megerősítését segíti majd a ma életre hívott Vajdasági

Szerbia valamennyi töltőállomása jelenleg rendben, a megszokott rend szerint működik, és a hazai piac ellátása üzemanyaggal teljes mértékben biztosított, tájékoztatott

Szerbia útjain hamarosan új, fejlett sebességmérő és forgalomellenőrző kamerák jelennek meg, amelyek a szabálysértéseket automatikusan rögzítik – rendőri jelenlét nélkül.

Mint arról korábban beszámoltunk, Montenegró ideiglenesen megszünteti a török állampolgárok vízummentességét, miután a napokban súlyos incidens rázta meg a podgoricai

Több mint egymillió ember heti szinten olyan üzeneteket küld a ChatGPT-nek, amelyek „egyértelműen utalnak arra, hogy valaki öngyilkosságot tervez, vagy akar elkövetni”

Magyar turistákat szállító kisrepülőgép zuhant le kedd reggel Kenya partvidékén, Kwale megyében. A hatóságok szerint félő, hogy a fedélzeten tartózkodó