
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

Azt feltételezik, hogy a kocsi vezetője gyorsabban haladt a megengedettnél, áttért a szembejövő sávba. Halálos baleset történt kora reggel a

Nemzetközi résztvevőkkel szervezett illegális kutyaviadalt számolt fel a rendőrség az észak-boszniai Derventa közelében – közölte a boszniai Szerb Köztársaság (RS)

A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét

Ana Trišić Babićet választotta a Boszniai Szerb Köztársaság ügyvezető elnökévé a nemzetgyűlés – számolt be róla a Vajdaság Ma. A

Az idei utolsó Virágpiaca október 22-én és 23-án várja a látogatókat Óbecsén, a Felszabadulás téren. A kétnapos eseményen őszi virágok,

A Világgazdaság értesülései szerint a Mol döntő lépést tett annak érdekében, hogy Szerbia ne maradjon üzemanyag nélkül. A magyar olajvállalat

Kerkez Milos után újabb Vajdaságban született játékos kerülhet Marco Rossi látókörébe. A Győri ETO szerb–magyar kettős állampolgárságú védője, Miljan Krpić

A román miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete lezárta a májusi parajdi bányakatasztrófa ügyében indított vizsgálatát, és súlyos hiányosságokat tárt fel az

Kishegyesen, a Topolya felé vezető úton ma hajnalban, fél 6 körül súlyos közlekedési baleset történt. Egy Volkswagen Golf lesodródott az