
Halálos késelés történt Verbász közelében
Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

Egy független magyar kutató, Spielmann Gábor szerint Leonardo da Vinci nem kitalált teret festett meg Az utolsó vacsora című világhírű

A vajdasági Kishegyes egyik különleges helytörténeti látványossága a Kátai család egykori pékségében kialakított Pékmúzeum, amely a 20. század elejének hagyományos

Bár nincs olyan csodaszer, amely teljesen eltüntetné a dohányzás egészségkárosító következményeit, bizonyos természetes italok támogathatják a szervezet – különösen a

A szerbiai kormány döntése értelmében összesen 140 millió dinár, azaz mintegy 1,2 millió euró támogatás érkezik a köztársasági költségvetési tartalékból

A szerbiai vasút modernizációja újabb mérföldkőhöz érkezett: döntés született a Verbász–Zombor, valamint a Pancsova–Nagybecskerek–Szabadka vasútvonalak felújítását és korszerűsítését megalapozó térségi

Az orosz fél is megerősítette, hogy újabb Trump–Putyin-csúcstalálkozó előkészítése zajlik, és a helyszínként Budapest merült fel – írja a Reuters.

Folyamatosan haladnak a munkálatok az újbelgrádi Száva-híd építésén: miközben eltávolítják a régi híd maradványait, párhuzamosan zajlik az új híd alapozása

Albániában új szintre lép a mesterséges intelligencia politikai szerepvállalása: három informatikus bejelentette, hogy AI-alapú „jelöltet” indítanak Tirana polgármesteri székéért. A

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy nagyon eredményes telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amelyen jelentős előrelépést értek el

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki plenáris ülésén egyhangúlag fogadták el azt a zárónyilatkozatot, amelyben a résztvevők határozottan elutasítják a

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke belgrádi látogatásán egyértelművé tette: Szerbia európai uniós tagsága csak akkor lehetséges, ha

A nagybecskereki „Đorđe Joanović” Közkórház idén több mint 90 millió dinár támogatást kapott a Tartományi Egészségügyi Titkárságtól különböző közbeszerzési pályázatokon keresztül – számol

Dejan Vuk Stanković szerb oktatási miniszter szerint rendben zajlik az egyetemeken a gyorsított vizsgáztatás. Hozzátette, több egyetemen még egy vizsgaidőszakot

A szerb futball új reménysége, Aleksandar Stanković felkerült a Tuttosport által összeállított 2025-ös Golden Boy-díj jelöltjeinek listájára, amely Európa legjobb

Október 16-a a kenyér világnapja. A legalapvetőbb élelmiszer fontosságára hívják fel a figyelmet ezen a napon. A világ szinte minden