
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

A Szerbiai Gazdák Megmaradásáért Kezdeményezés október 13-án és 14-én, hétfőn és kedden kétnapos tiltakozást tart, hogy felhívja a figyelmet a

Netanjahu diadalittasan jelentette be, hogy Izrael történelmi győzelmet ért el a harcok során. A miniszterelnök szerint az ország ereje, egysége

A mindössze 16 éves szerb kosárlabdázó, Nikola Kusturica sporttörténelmet írt Spanyolországban: ő lett a Barcelona első csapatának legfiatalabb játékosa, aki

Szerbiában drasztikusan megnőtt a kereslet a tűzifa és a pellet iránt – számolt be az RTS. A legtöbb fatelep kiürült,

1994 október 12-én a magyar származású Oláh György kapta a kémiai Nobel-díjat a karbokationok – pozitív töltésű, szénatomot tartalmazó részecskék

1985 október 12-én, éppen 130 éve hunyt el Szarvas Gábor, nyelvész, akadémikus, a magyar nyelvművelés megteremtője. A tudós 1832. március 22-én született Adán, és

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében szerb bírói csapat vezeti a keddi Portugália–Magyarország világbajnoki selejtezőt Lisszabonban. A mérkőzés játékvezetője a

A Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) elfogadta Dragan Stojković – közismert nevén Piksi – lemondását a szerb válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután

Zombor nemcsak a fáklyás felvonulásokról, a tamburások hangjáról és a híres fiákerekről ismert, hanem arról is, hogy itt található a