
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

Az Egyesült Államok Szenátusának külügyi bizottsága honlapján megjelent döntés szerint az amerikai adminisztráció visszavonta Mark Brnović nagyköveti jelölését Szerbiába. A

Október 4-én, szombaton délben Szabadkán is megszervezik a hagyományos „Daj pedalu raku” kampányt. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet

Igazi dráma zajlott le tegnap délután Divčibare közelében, ahol a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű hó miatt két autóbusz rekedt meg

Az emberiség már nemcsak a természeti környezetét számolja fel maga körül riasztó ütemben, hanem az élelmiszer-termelő területeit is, ez a

A Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság, valamint Újvidék városának támogatásával megnyílt a Sport- és Ifjúsági Vásár. A rendezvényt a Sportminisztérium,

A Vajdasági Klinikai Központ közölte, hogy az aktuális járványügyi helyzet miatt látogatási tilalmat vezetett be. A Vajdasági Klinikai Központ a

Egy belgrádi lakásban szerda este hatalmas robbanás rázta meg a környéket, amelyben egy férfi életét vesztette. A kezdeti feltételezések szerint

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el

Jelentős mennyiségű hó esett az éjszaka folyamán Szerbia egyes részein, elsősorban a hegyvidéki területeken. A Kopaonikon a reggeli órákban mínusz

A Szabadkai Távfűtőművek értesíti fogyasztóit, hogy megkezdi a hőenergia szolgáltatását a fűtési próbaüzem keretében. Péntek késő délután és az esti