
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

A Ferencváros 1–0-ra nyert idegenben a belga Genk ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A zöld-fehérek győztes gólját Varga

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a belgrádi rendőrség azonosította és előállította azt a nőt, aki a gyanú szerint Voždovac városrészben megtámadta

A magyar kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek nevezett vajdasági gazdaságfejlesztési programot – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és

A hét végéig megnyílhat a forgalom előtt a Belgrád és Szabadka, valamint a magyar határ közötti gyorsvasút utolsó szakasza –

Marozsán Fábián legyőzte a svájciak legendáját, Stan Wawrinkát a sanghaji keménypályás tenisztorna első fordulójában 6-1, 4-6, 6-4-re és továbbjutott a

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese újabb látogatást tett a Vajdaságban. Júniusban két jelentős beruházás átadásán vett részt, most

Nagy segítséget jelentenek a családoknak a Szabadka Város Önkormányzata által biztosított ingyenes tankönyvek, azonban sok szülőben felmerült, hogy mi lesz

Pénteken kezdődik és vasárnap is tart majd a XX. Kukoricafesztivál Magyarkanizsán. A Tisza Néptáncegyesület szervezésében, a magyarkanizsai önkormányzat, a Tartományi Oktatási,

Október 4-én, szombaton 9 és 12 óra között rendezi meg a Zentai Baba-mama Klub a 7. Család Expót a Zentai Sportcsarnokban.

Egy dél-karolinai tanársegédet letartóztattak és vádat emeltek ellene, mert fing-sprayt használt az iskolában, ami miatt több diák orvosi ellátásra szorult,