
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

A Henkel megerősítette, hogy több mint hetven év után végleg leállította a Fa márka szappanjainak gyártását. Az utolsó készletek még

Mától életbe lépett Magyarországon a kormány új családtámogató intézkedése: a háromgyermekes édesanyák teljes jövedelme személyi jövedelemadó-mentes lett. Ez a gyakorlatban

Fél évszázados fennállása után a nagybecskereki autóbusz-állomás épülete végre rendezett jogi helyzetbe került: a létesítményt idén június 10-én a Banat

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében

Siniša Mali miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter Belgrádban tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel. Közös projektekről tárgyaltak, többek között az Újvidék és

Magyar emberként büszkeséggel tölt el, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kiállt és kiáll az amellett, hogy az élet a normális

Ismeretlen tettesek törtek be egy belgrádi klubba, ahonnan nagy értékű hangtechnikai berendezéseket és szerszámokat loptak el. A kár becsült értéke

A Szerbiai Villamosenergia-elosztó (EDS-Elektrodistribucija Srbije) közölte, hogy azok a fogyasztók, akik saját maguk olvassák le villanyórájuk állását, hat százalékos kedvezményben

A magyar 4iG Csoport észak-macedóniai leányvállalata, a One Macedonia és az Ericsson Telecommunications Macedonia stratégiai megállapodást kötött a Nyugat-Balkán első

Ma reggelre ismeretlenek lefestették a Szabadka bejáratánál található településtáblán a magyar nyelvű feliratot. Az esetről a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági