
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

Október elsején hatályba lépnek az Egyesült Államok által a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen bejelentett szankciók – jelentette be Aleksandar

Bejutott a Sanghaji felnőtt evezős világbajnokság döntőjébe a Macskovity Martin – Nikolaj Pimenov páros. A szabadkai sportoló és társa a

Szlovénia kormánya döntést hozott arról, hogy nemkívánatos személynek (persona non grata) nyilvánítja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és megtiltja számára az

Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban, az ENSZ központjában folytatta tárgyalásait. A nap egyik kiemelt eseményeként találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral,

A szerb Oktatási Minisztérium közölte, hogy 2025 októberében a szerb állam visszatéríti az önköltséges hallgatók tandíjának 50 százalékát a 2024/2025-ös

A nyári aszály miatt a földek szárazak és kemények, így a talaj-előkészítő munkálatok nehézkesen haladnak. Szakemberek szerint vetés előtt elengedhetetlen

Szokóval és Flirttel zajlanak a próbamenetek a Szabadka és Újvidék közötti, kétvágányúsított vasútvonalon – számolt be az iho.hu. Az elmúlt

A szerb válogatott színeiben versenyző Horváth Gábor Szabadkáról, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója, valamint Miljan Savić megszerezték az első

Szerbia egyik leglátványosabb akadályfutó versenye ismét Palicsra érkezik. A rendezvényt szombaton és vasárnap tartják. A versenyzők három különböző távon mérhetik

Az ukrajnai háború, illetve a kétoldalú gazdasági és energetikai együttműködés legfontosabb kérdéseiről egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval Szijjártó Péter magyar