
A rendőr megállította a szabálytalan robottaxit, de nem volt kit megbüntetni
A Szilícium-völgyben ismét bebizonyosodott, hogy a technológiai fejlődés olykor megelőzi a jogszabályokat. San Brunóban egy önvezető Waymo robottaxi szabálytalanul próbált
A Szilícium-völgyben ismét bebizonyosodott, hogy a technológiai fejlődés olykor megelőzi a jogszabályokat. San Brunóban egy önvezető Waymo robottaxi szabálytalanul próbált
Hivatalosan is az amerikai szankciók újbóli elhalasztását kérte Washingtontól a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) – közölte a cég hétfőn. Az
Siniša Mali pénzügyminiszter kedden bejelentette, hogy holnaptól, október 1-jétől rendkívüli béremelés lép életbe: az oktatásban és az egészségügyben dolgozók fizetése
Vajdaságban a hideg reggelt követően folytatódik a változóan felhős-napos időjárás. A hőmérséklet reggel 4 és 9 fok között alakult, délutánra
A Novi Pazar-i Mur nevű általános iskola a második félévben bevezetheti az iskolai egyenruhákat – jelentette be Alma Murić, az
Pénteken kezdődik a háromnapossá bővült 18. Nemzeti Vágta Szilvásváradon. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének futamait, melyen több mint 100 lovas indul,
Folyamatban van a második vajdasági terület- és gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozása, amely a 2026 és 2033 közötti időszakra ad majd iránymutatást
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SZHP) elnöke bejelentette, hogy október 22-én találkozik az Európai Néppárt (EPP) vezetőivel, miután a
A szerb gazdaság súlyos következményekkel szembesülhet, ha október 9-én életbe lépnek az Egyesült Államok által tervezett szankciók a Naftna industrija
A hétvégén Görögországban megtartották a Spartathlont, amely a világ egyik legnehezebb és leghosszabb futóversenyének számít. A versenyzők 246 kilométeres távot
Sporttörténelmi pillanatnak lehetett szemtanúja a búvárvilág vasárnap Cipruson: két magyar versenyző is világbajnoki érmet szerzett az AIDA International szabadtüdős merülő
Szerbiát a hét második felében rendkívül erős ciklon éri el, amely bőséges csapadékot és jelentős lehűlést hoz – írja a
Szörnyű családi dráma rázta meg Ausztria fővárosát: Bécs Leopoldstadt kerületében egy szerb állampolgár fegyverrel támadt családjára – számolt be a
Tragikus hír rázta meg a szerb és a nemzetközi futballvilágot: 42 éves korában elhunyt Dejan Milovanović, a Crvena zvezda korábbi
Ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat Magyarországon, hárompárti parlament alakulna, a Fidesz–KDNP pedig továbbra is toronymagasan vezetné a mezőnyt
Zentán megtartották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kihelyezett tagozatának tanévnyitó ünnepségét, amelyen a végzős hallgatók átvehették diplomáikat, az
Aleksandar Vučić szerb elnök Tokióban találkozott Japán császárával, Naruhitóval. A megbeszélés a két ország kapcsolatában új fejezetet nyit, és jelzi,
Szeptember 30-tól ismét teljes mértékben élhetnek a magyar állampolgárok az Egyesült Államok Vízummentességi Programjának (Visa Waiver Program, VWP) előnyeivel. Az
A közlekedési rendőrség 2025. szeptember 16-tól szeptember 22-ig fokozott ellenőrzést tart a forgalomban. Ez az akció a ROADPOL (Európai Közlekedési
A szívrohamot legtöbbször a magas koleszterin, az érelmeszesedés és az életmódbeli tényezők számlájára írják. Most azonban kutatók új magyarázattal álltak
A szerb kormány diaszpóráért felelős minisztere, Đorđe Milićević hétfő este sürgősségi ellátásra szorult, miután Szalonikiben hirtelen rosszul lett. A K1info.rs
A nap legnagyobb részében többnyire napos idő várható térségünkben. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, amely először Vajdaságban hoz esőt és helyi