Jól ismert francia bíró vezeti a Szerbia–Anglia vb-selejtezőt
Az UEFA kijelölte a kedden Belgrádban sorra kerülő Szerbia–Anglia világbajnoki selejtező játékvezetőjét: a találkozót a rutinos francia Clément Turpin vezeti

Hétfőn, szeptember 8-án hivatalosan is megkezdődött a „Szeptember 2” vizsgaidőszak, amely szeptember 8. és 14. között zajlik az Újvidéki Egyetem
Súlyos közlekedési baleset történt hétfő reggel Belgrádban, a Višnjička utcában. A sürgősségi szolgálat megerősítette, hogy az ütközésben öt ember szenvedett súlyos
Két terrorista lövésekkel autóbuszok utasaira támadt egy jeruzsálemi kereszteződésben hétfő reggel, öten meghaltak, több mint tízen megsebesültek – jelentette az
A helyi közösség egész napon át tartó színes programokkal várta a helyieket, illetve a más településről érkezőket. A Faluház, a
A Felvidéken élő magyar közösség helyzete továbbra sem rózsás, hiszen a jogi és politikai környezet nem kedvez nekik. Borvendég Zsuzsanna
Szerbiában december 1-jétől ismét nőnek a nyugdíjak: a pénzügyminiszter, Siniša Mali bejelentése szerint 12 százalékkal emelkednek a juttatások, ezzel harmadik
Még az igazán meleg napokon is hűvösek maradhatnak azok az épületek, amelyekhez majd egy olyan új típusú, szuperhűtő cementet fognak
Szeptember 8-ától, hétfőtől megváltozik a forgalmi rend az autópályán Szabadka térségében a tervezett útjavítási munkálatok miatt. A munkálatok a Szabadka-Dél
Szerbiában ma, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint, többnyire napos, meleg idő várható, helyenként kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A
Békemenetek kellenek, mozgósítás, mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek – jelentette ki a kötcsei polgári pikniken Orbán Viktor. A
Brutális jelenet játszódott le vasárnap kora reggel Belgrádban, a 706-os számú városi buszon – számolt be a Blic. Két fiatal