
Az IFFHS közzétette az év focicsapatát
A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

Az amerikai és az ukrán elnök a húsz pontból álló béketerv részleteit vitatja meg vasárnap. A béketervig, amely állítólag 90

Aleksandar Vuči elnök bejelentette, hogy vasárnap este megkezdik a parlament előtti sátrak eltávolítását a Pionír Parkban. Mint Vučić elmondta, a

A tárca közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a hétvégén és az ünnepek idején megnövekedett forgalom várható minden fontosabb

A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint a szabadkai rendőrség letartóztatta a 40 éves belgrádi M. G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

Meglepő kijelentést tett Jakov Milatovic montenegrói államfő a szlovéniai Bledben megrendezett Stratégiai Fórumon – számolt be róla a Bloomberg News.

A BALESET KÖRÜLMÉNYEI Szeptember 3-án, szerdán kora délután súlyos baleset rázta meg a portugál fővárost. A Lisszabon központjában közlekedő, 1885

Újraindítja Budapest és Szkopje közötti járatát a Wizz Air. A légitársaság közlése szerint Észak-Macedónia fővárosa, Szkopje, március 30-tól ismét közvetlenül

Sajnálatos európai jelenségnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a patrióta, szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni. A tárcavezető erről Milorad

Megdöbbentő hír rázta meg a szerbiai sportéletet: mindössze egy héttel kislánya világra jötte után elhunyt Neda Davidović, a 26 éves

Baleset történt kora reggel a belgrádi Petlovo Brdo városrészben, amikor egy menetrend szerinti autóbusz letért az útról, majd egy üzlet

Egy személy életét vesztette, egy másik pedig megsérült abban a közlekedési balesetben, ami ma délelőtt 9 óra körül történt Bácsnál

A szerbiai diákok újabb sikert arattak a nemzetközi tudományos színtéren: három bronzérmet hoztak haza a 9. Európai Junior Informatikai Olimpiáról (European

A Szerb Nemzeti Bank (NBS) új szabályozást hirdetett meg, amelynek célja a kedvezőbb hitelfeltételek biztosítása az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók és

Idén júliusban 455.730 turistát regisztráltak Szerbiában, ami 0,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly júliusban. A regisztrált vendégéjszakák száma 1,4 millió volt,