
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

A tanév kezdetével 1900 rendőr teljesít szolgálatot a szerbiai iskolákban – jelentette ki Ivica Dačić belügyminiszter hétfőn. Mint mondta, a

Tuzlában, egy iskola közelében egy tinédzser késsel hasba szúrta 17 éves társát. A fiú súlyosan megsérült, kórházba vitték, és jelenleg

Szeptember első napján jó hírrel indult az új tanév Magyarkanizsán. Fejsztámer Róbert polgármester közösségi oldalán számolt be arról, hogy a

Aleksandar Vučić szerb elnök szeptember 2-a és 4-e között hivatalos látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban, ahol Hszi Csin-ping, a Kínai

Ez is része a legújabb gazdasági intézkedéscsomagnak. Egy köbméter fa jelenleg 5269 dinár. A rászorulóknak a fa köbméterenkénti ára 36,7

A Szerbiával és Horvátországgal közös határon, valamint a vámudvarok közelében tiltakoztak hétfőn bosznia-hercegovinai teherautó-sofőrök, így mutatva ki elégedetlenségüket amiatt, hogy

A TSC előző két szezon egyik legjobb játékosa Miloš Pantović a görög Panathinaikosz csapatában folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos

A vukovári rendőrség őrizetbe vette azt a 62 éves török állampolgárt, aki a bajakovói határátkelőn elégedetlenségének úgy adott hangot, hogy

Sorozatban negyedik alkalommal jutott be a Bajnokok Ligája Top 12-es szakaszába a Novi Sad női asztalitenisz csapata, miután sikerrel vette

Egész biztosan elkészül 2027 végéig a magyar-szerb kőolajvezeték magyarországi szakasza, ami komoly előrelépést jelent majd hazánk és az egész térség