
Az IFFHS közzétette az év focicsapatát
A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

Az amerikai és az ukrán elnök a húsz pontból álló béketerv részleteit vitatja meg vasárnap. A béketervig, amely állítólag 90

Aleksandar Vuči elnök bejelentette, hogy vasárnap este megkezdik a parlament előtti sátrak eltávolítását a Pionír Parkban. Mint Vučić elmondta, a

A tárca közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a hétvégén és az ünnepek idején megnövekedett forgalom várható minden fontosabb

A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint a szabadkai rendőrség letartóztatta a 40 éves belgrádi M. G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

Az Európa-liga főtáblájára készülő Ferencváros új játékost igazolt: a zöld-fehérek szerződtették a szerb élvonalban szereplő Vojvodina nigériai támadóját, Bamidele Yusufot.

Egy sofőr áttörte a leengedett sorompót, és figyelmen kívül hagyva a rendőrség felszólításait, Szerbia területére menekült. Az események akciófilmbe illő

A montenegrói rendőrség közlése szerint Žabljak térségében őrizetbe vettek egy 32 éves újvidéki férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 8.300 eurót

A belügyminisztérium niši munkatársai átfogó akciót hajtottak végre a niši Főügyészséggel és az aleksinaci Alapügyészséggel közösen. A belügyminisztérium niši munkatársai

Az idén rekordszámú résztvevő, több mint 1500 futó állt rajthoz a 8. Szabadkai Félmaratonon. Reggel 8-kor először a 21 és

Ha Jugoszlávia gazdagságáról esik szó, a legtöbben rögtön Josip Broz Títóra gondolnak. A volt államfő fényűző életmódja legendás volt: rezidenciák

Elkezdődik az új tanév, és ezzel együtt növekszik a közlekedésben részt vevők száma, különösen a gyalogosoké. Nagyon sok gyermek most

Újvidéken és Belgrádban is óriásplakátok jelentek meg, amelyekkel Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt köszöntik születésnapja alkalmából. A plakátokat a Naši Konzervatív

Szeptember 1-jén, hétfőn megkezdődnek a munkálatok az autópályán Szabadka térségében. A felújítás a Szabadka–déli csomópont és az Újnagyfény csomópont közötti

Hétfőn lép hatályba a kereskedelmi árrést korlátozó rendelet Szerbiában. A nagy kereskedelmi láncok fél évig legfeljebb 20 százalékos marzsát vethetnek