
Épül az új bevásárlóközpont Óbecsén – már az üzletek listája is ismert
Egy hónappal ezelőtt kezdték el építeni Óbecsén, a volt szövőgyárral szemben lévő telken az új bevásárlóközpontot, és a munkálatok a
Egy hónappal ezelőtt kezdték el építeni Óbecsén, a volt szövőgyárral szemben lévő telken az új bevásárlóközpontot, és a munkálatok a
Mindössze kilenc hónap után újabb kormányválság rázza meg Franciaországot: François Bayrou miniszterelnök elbukta a maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazást, amivel
Hétfő délután ismét diákok és őket támogató polgárok vonultak az utcára Belgrádban – számolt be az RTS. A felvonulás a
Aleksandar Vučić szerb államfő Belgrádban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A két politikus a találkozón minden fontos
A rendőrségnek az egyre gyakoribbá váló lopások felgöngyölítésén dolgozva került a látóterébe az a fiatalkorú, 12 éves fiú, akitől nem
Aranyérmet nyert a Törökországban rendezett felnőtt Balkán-bajnokságon Makszuti Anetta. A zentai születésű asztaliteniszező kiváló teljesítményt nyújtott Isztambulban: a csoportkörben két
Elbocsátották a Sürgősségi Központ három alkalmazottját, egy orvost és két egészségügyi asszisztenst, mert augusztus közepén megtagadták a sérült haladópárti tagok
Az UEFA kijelölte a kedden Belgrádban sorra kerülő Szerbia–Anglia világbajnoki selejtező játékvezetőjét: a találkozót a rutinos francia Clément Turpin vezeti
Hétfőn, szeptember 8-án hivatalosan is megkezdődött a „Szeptember 2” vizsgaidőszak, amely szeptember 8. és 14. között zajlik az Újvidéki Egyetem
Súlyos közlekedési baleset történt hétfő reggel Belgrádban, a Višnjička utcában. A sürgősségi szolgálat megerősítette, hogy az ütközésben öt ember szenvedett súlyos
Két terrorista lövésekkel autóbuszok utasaira támadt egy jeruzsálemi kereszteződésben hétfő reggel, öten meghaltak, több mint tízen megsebesültek – jelentette az
A helyi közösség egész napon át tartó színes programokkal várta a helyieket, illetve a más településről érkezőket. A Faluház, a
A pristinai alapfokú bíróság döntése alapján 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Igor Popovićot, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatóhelyettesét. Popovićot
Aleksandar Vučić szerb elnök a Pink Televízió műsorában nyilatkozott az országot érintő legfontosabb kérdésekről, köztük a Koszovóval kapcsolatos feszültségekről, a
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben azt sürgetik, hogy a többletdíjmentes roaming szolgáltatást terjesszék
Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé került Magyarország és a Balkán-félsziget – derül ki az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatásából,
A magyar férfi vízilabda-válogatott remek játékkal 18–12-re felülmúlta Horvátországot a Szingapúrban zajló vizes világbajnokság negyeddöntőjében, míg Szerbia fölényesen 14–9-re legyőzte
A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű magyar váltó bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók vasárnapi csapatversenyében, írja
Nincsenek is kevesen, az adóhatóság adatai szerint nagyjából 30 ezer ember büszkélkedhet ekkora bérrel. A 400 ezer dinár fölött keresők
32. alkalommal nyittotta meg kapuit szombat este az Európai Filmek Palicsi Fesztiválja. Az elkövetkező öt napban Palics és Szabadka lesz
A szerb főváros Újbelgrád negyedében szombat délután egy cane corso fajtájú kutya agresszíven viselkedett és emberekre támadt az utcán, két