
Ma van a szepszis világnapja, évente 11 millió halálesetet okoz világszerte
A szepszis világnapját szeptember 13-án tartják annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet erre a súlyos, gyakran halálos kimenetelű állapotra –
A szepszis világnapját szeptember 13-án tartják annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet erre a súlyos, gyakran halálos kimenetelű állapotra –
A Szerbiai Autó-Motor Szövetség (AMSS) tájékoztatása szerint szeptember második hétvégéjén a megszokottnál kisebb forgalom tapasztalható az autópályákon és a határátkelőkön.
Bertolt Brecht Baal című darabjának bemutatójával indul a Zentai Magyar Kamaraszínház 2025/2026-os évada, emellett pedig további három bemutatót tervez a
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben – közölte
A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet közlése szerint szeptember 7-éig összesen 40 nyugat-nílusi lázban megbetegedett személyt vettek nyilvántartásba Szerbia
Napos, meleg, nyárias időben lesz részünk ma Vajdaságban. Az előrejelzések szerint a maximum értékek 27 és 31 Celsius-fok között alakulnak.
2026 áprilisában, májusában vagy decemberében szervezhetik meg az előrehozott választásokat Szerbiában – jelentette ki Aleksandar Vučić az Informer TV vendégeként.
Edi Rama albán miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a közbeszerzésekért mostantól egy mesterséges intelligenciával generált, virtuális miniszter, Diella felel. A
Az amerikai hatóságok azonosították és elfogták a 22 éves Tyler Robinsont, akit Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor meggyilkolásával gyanúsítanak. A
Szeptember 13-án, itteni idő szerint hajnali fél 1-kor kezdetét veszi a 2025-ös atlétikai világbajnokság Tokióban. A gerelyhajításra szeptember 19-én kerül
Várhatóan tizenöt napon belül befejeződik az egyik legfontosabb projekt Szerbiában, a Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút – jelentette ki Siniša
Egy személy életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült szeptember 11-én Péterrévén, miközben szerelte össze a vidámparki berendezést – olvasható
Zoran Milanović horvát államfő éles kritikával illette azokat az uniós döntéshozókat, akik Ukrajnát tekintik az Európai Unió következő tagállamának. A
Súlyos tragédia rázta meg Újvidéket: egy 23 éves fiatal férfit holtan találtak saját otthonában – számolt be a Dnevnik a
Magyarország a B-csoportban 23-18-ra diadalmaskodott Japán ellen a szingapúri vízilabda világbajnokság csoprotkörének második fordulójában, míg az A-csoport rangadóját az olasz
A szabadkai Szpartakusz nagyszerű szezont zárt és egészen a döntőig menetelt a szerb kosárlabda-bajnokság 2024-25-ös idényében, aminek köszönhetően a 2025-26-os
A világ legidősebb államfője, a 92 éves kameruni elnök, Paul Biya bejelentette, hogy újraindul az októberi elnökválasztáson. Az elnök immár
Július 12-én Bácskertesen (Kupuszinán) immár második alkalommal rendezték meg a Budzsák Fesztet. A tavaly még zárt körű mulatságként indult esemény
Újabb halasztást kért, immár ötödször az amerikai szankciók alól a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS), ám az egyeztetés nehézségekbe ütközik –
A rendkívül kedvezőtlen időjárás és a méhek tömeges pusztulása ellenére a nagykikindai méhészeknek sikerült megújítaniuk a méhészeteiket, és a jelenleg
Tovább folytatódnak az egyetemi blokádok miatti feszültségek Szerbiában. Az RTV beszámolója szerint hétfő délelőtt rendbontás alakult ki az Újvidéki Vásár
Észak-Bácskában a nap kezdetén a felhőké lesz a főszerep, elszórtan kisebb mennyiségű csapadékra is számítani lehet. A nap folyamán aztán