
Ma van a szepszis világnapja, évente 11 millió halálesetet okoz világszerte
A szepszis világnapját szeptember 13-án tartják annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet erre a súlyos, gyakran halálos kimenetelű állapotra –
A szepszis világnapját szeptember 13-án tartják annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet erre a súlyos, gyakran halálos kimenetelű állapotra –
A Szerbiai Autó-Motor Szövetség (AMSS) tájékoztatása szerint szeptember második hétvégéjén a megszokottnál kisebb forgalom tapasztalható az autópályákon és a határátkelőkön.
Bertolt Brecht Baal című darabjának bemutatójával indul a Zentai Magyar Kamaraszínház 2025/2026-os évada, emellett pedig további három bemutatót tervez a
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben – közölte
A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet közlése szerint szeptember 7-éig összesen 40 nyugat-nílusi lázban megbetegedett személyt vettek nyilvántartásba Szerbia
Napos, meleg, nyárias időben lesz részünk ma Vajdaságban. Az előrejelzések szerint a maximum értékek 27 és 31 Celsius-fok között alakulnak.
2026 áprilisában, májusában vagy decemberében szervezhetik meg az előrehozott választásokat Szerbiában – jelentette ki Aleksandar Vučić az Informer TV vendégeként.
Edi Rama albán miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a közbeszerzésekért mostantól egy mesterséges intelligenciával generált, virtuális miniszter, Diella felel. A
Az amerikai hatóságok azonosították és elfogták a 22 éves Tyler Robinsont, akit Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor meggyilkolásával gyanúsítanak. A
Szeptember 13-án, itteni idő szerint hajnali fél 1-kor kezdetét veszi a 2025-ös atlétikai világbajnokság Tokióban. A gerelyhajításra szeptember 19-én kerül
Várhatóan tizenöt napon belül befejeződik az egyik legfontosabb projekt Szerbiában, a Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút – jelentette ki Siniša
Egy személy életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült szeptember 11-én Péterrévén, miközben szerelte össze a vidámparki berendezést – olvasható
Életét vesztette egy 33 éves férfi a Drinai Regattán – erősítették meg az esemény szervezői a Szerbiai RTV-nek. A baleset
Felerősödött a határforgalom Szerbia és Magyarország között. A határfigyelő csoportok szerint egyre többet kell várakozni a határon, ráadásul informatikai probléma
A háború kezdete óta eltelt 21 hónap során Szerbia fegyverkivitele Izraelbe 1.778 százalékkal nőtt a háborút megelőző azonos időszakhoz képest,
Szombat 14 óráig pontosan 344.137 fiókot hoztak létre, és csaknem 80 millió számlát, illetve több mint 96 millió egyedi kódot
Elekzdődött a szingapúri vizes világbajnokság, a szerbiai és a magyar férfi vízilabda válogatott pedig győzelemmel kezdte a tornát. A szerbek
Aleksandar Vučić, szerb elnök ma meglátogatta újvidéknél a Fruška Gora-i közlekedési folyosó részeként épülő, Péterváradnál található új Duna-híd építési munkálatait.
Novak Đoković kiesett a wimbledoni tenisztorna elődöntőjében, miután kikapott a világelső Jannik Sinnertől, a meccs utáni konferencián pedig ismét közölte,
Korábban már írtunk arról, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szót ejtett egy titokzatos vajdasági támadóról, aki a jövőben a magyar