
Húsz százalékra korlátozzák a kereskedelmi árrést Szerbiában
Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a kereskedelmi láncok képviselőivel tárgyalt az új megélhetési intézkedéscsomag kapcsán. Bejelentette, hogy
Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a kereskedelmi láncok képviselőivel tárgyalt az új megélhetési intézkedéscsomag kapcsán. Bejelentette, hogy
Új traktorral bővült a zentai Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat gépparkja. A beruházás a Bioforest – Erdősávok telepítése a biológiai sokszínűség
Tűz ütött ki tegnap este Gunarason, nem hivatalos értesüléseink szerint a Gebi közelében található tehénfarmon. Szintén nem hivatalos értesüléseink szerint
Az éjszaka folyamán kapták a hírt, hogy ismételten – rövid időn belül immár harmadszor – támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az
A csapadékos idő ma is kitarthat. A hőmérséklet pedig mintegy 10 fokot esik vissza a tegnapi értékekhez képest. Vajdaságban 25-26
A szerb férfi kosárlabda-válogatott meggyőző játékkal, 106:72-re legyőzte Szlovéniát a belgrádi Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, amely az utolsó állomása volt
Az utóbbi napokban ismét diplomáciai feszültség alakult ki Horvátország és Montenegró között. A vita kiindulópontja a Jadran nevű kiképzőhajó, amelynek
A nagy bejelentések és politikai kampányhangulat ellenére a fiataloknak szánt államilag támogatott lakáshitel-program eddig jóval szerényebb eredményt hozott a vártnál.
Szeptember elsejétől ismét indulnak buszjáratok a diákok és a dolgozók legnagyobb örömére Magyarkanizsa község és Szabadka között. Előrelépés történt a
Új távfűtési rendszer kiépítésével korszerűsítik a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézetet. A beruházásra 40 millió dinárt különítettek el tartományi
Amennyiben a kormányhatározatban foglaltak rendben megvalósulnak, akkor 2035-re a világ minden országa közül Magyarországnak lesz a legjobb a közúti infrastruktúrája
A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Interetno fesztiválja csütörtökön kezdődik és vasárnap zárul. Az RTV riportja. A fesztivál szerdai, nulladik
Szombat este erőszakba torkollott a belgrádi diákok által szervezett tüntetés, amikor a résztvevők több ponton is összetűzésbe kerültek a rendőrséggel.
A szerbiai turisták idén nyáron is ingyenesen jogosultak egészségügyi ellátásra azokban az országokban, amelyekkel Szerbia szociális biztonsági egyezményt kötött –
Novak Đoković számára ismertté vált első ellenfele a 2025-ös wimbledoni teniszbajnokságon: a szerb klasszis a francia Alexandre Müllerrel mérkőzik meg
Belgrád, 2025. június 28. – „Találkozunk Vid-napján” – ezzel a jelszóval hívták utcára a polgárokat a szerbiai egyetemisták, akik hónapok
Harmadik helyen végzett a Yasar Dogu, Vehbi Emre, Hamit Kaplan elnevezésű rangos nemzetközi tornán Nagy Szebasztián, a szerb válogatott birkózója.
Víd napja alkalmából Aleksandar Vučić állami kitüntetéseket adott át a Szerbia Palotában. A szerb államfő beszédében kiemelte, hisz abban, hogy
Ma tartják az idei Budapest Pride felvonulást, ami a törvényi szigorítások miatt jogszabályellenes. Karácsony Gergely főpolgármester az LMBTQ-lobbi élharcosaként állt
2027-re a szerbiai átlagfizetés elérheti az 1400 eurót, míg az átlagnyugdíj és a minimálbér egyaránt 650 euróra emelkedhet – jelentette