Rugalmasabb ösztöndíj-határidőkről és kis létszámú magyar osztályok támogatásáról döntött az MNT
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 19. rendes ülésén több, a vajdasági magyar közösséget érintő fontos döntés született. Az egyik legjelentősebb
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 19. rendes ülésén több, a vajdasági magyar közösséget érintő fontos döntés született. Az egyik legjelentősebb
A Belgrádi Fellebbviteli Bíróság helybenhagyta a Smederevói Felső Bíróság ítéletét, amely szerint Uroš Blažić és édesapja, Radiša Blažić egyaránt 20
Novak Đoković athéni látogatása nem volt véletlen. A görög lapok napok óta büszkén tudósítanak arról, hogy minden idők egyik legjobb
Csütörtök este Montenegróban motorbalesetet szenvedett Vlade Divac, egykori jugoszláv válogatott, aki éveken keresztül az észak-amerikai profi kosárlabdaligában erősítette a Sacramento
A gyümölcsszezon elején járunk, a problémák viszont ugyanazok, mint korábban: a termelők ismét elégedetlenek a felvásárlási árakkal, a vásárlók pedig
Alkohol- és drogellenes maraton – ezzel az elnevezéssel bonyolítja le a szerbiai közlekedési rendőrség azt a 24 órás akciót, amelyet
Szerbiában a gyerektartási díj megítélése a bíróság feladata, a bírósági ítélet betartása azonban sok esetben már nem ilyen egyszerű. Ha
A Fehér Ház szerint Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat és ezt Washington nem fogja tétlenül nézni. Donald Trump
A 2026-os országgyűlési választásokig már csak tíz hónap van hátra, és a magyar belpolitika minden eddiginél izgalmasabb, kiszámíthatatlanabb időszakát éli.
Gyorsan nőtt tavaly az Egyesült Államokban a gazdagok vagyona: több mint 379 ezer ember lépett be a dollármilliomososok közé. Átlagban
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön közzétett határozatában megtiltotta a június 28-ára tervezett Budapesti Büszkeség (Pride) rendezvény megtartását. A tiltás a
A világ szeme előtt zajló újabb izraeli–iráni konfliktus árnyékában Szerbia ismét próbálja megőrizni semlegességét – legalábbis a nyilvános nyilatkozatok szintjén.

Szerbiában ma elindult az „50+ sok a PSA (prosztataspecifikus antigén) tesztre” elnevezésű kampány, amelynek célja, hogy ösztönözze az 50 év feletti férfiakat
Otthonunk a mindennapjaink háttere, a feltöltődés, az alkotás és a pihenés helyszíne. Ha jól érezzük magunkat benne, minden más is
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában. „Kész vagyok találkozni
Ma még 32-33 fokot mérünk, de pénteken és szombaton már csak 27-et. Túlnyomórészt napos és meleg idő lesz. A változó
Szerdán 20 óra körül csaptak fel a lángok Szenttamáson, a régi malom épületében. A tüzet az éjszaka folyamán eloltották, de