
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke bejelentette, hogy a párt hétfőtől blokád alá helyezi az újvidéki bíróság épületét, mindaddig,

Mint ismert, a már bajnok Liverpool 3-2-re kikapott a Brighton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A mérkőzésen

Az Egészségügyi Világszervezet közgyűlése elfogadta a globális járványügyi egyezményt. A nemzetközi szervezet közleményében kiemelte: a mérföldkőnek számító döntés a hároméves

Elképesztően izgalmas végjáték elé néznek a horvát élvonalban, ahol az utolsó forduló előtt három csapat is valós eséllyel pályázik az

2025. május 20-án délután egy újvidéki lakóházból érkező kellemetlen szag miatt értesítették a rendőrséget. A hatóságok a Miše Dimitrijević utca

Május 21. és 23. között fokozott ellenőrzést tart a szerb közlekedési rendőrség a kerékpárosokra, motorosokra és elektromos rolleresekre. Az akció

A Muszlim Testvériség és a politikai iszlám Franciaországban címmel, a francia titkosszolgálatok által Bruno Retailleau belügyminiszternek készített jelentés szerint az

A választói névjegyzékről szóló törvény módosítását június elején vitatja meg a parlament – jelentette be tegnap Snežana Paunović államigazgatási és helyi önkormányzati

Lelki feltöltődés, a hitben való megerősítés, közösségépítés és tapasztalatcsere – papi találkozót tartottak Doroszló-Szentkúton. Az eseményre nemcsak az egyházmegyéből, hanem

Az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, Sir Keir Starmer a Tiranában tartott Európai Politikai Közösség (EPK) csúcstalálkozón jelezte, hogy kormánya tárgyalásokat