
Vučić új intézkedéseket ígér, szerinte sokan járnak majd jól
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy vasárnap nyilvánosságra hozzák azokat az új intézkedéseket, amelyek célja a lakosság – különösen az
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy vasárnap nyilvánosságra hozzák azokat az új intézkedéseket, amelyek célja a lakosság – különösen az
Az osztrák főváros, Bécs ad otthont a 70. Eurovíziós Dalfesztiválnak, amely mindössze három órányira lesz Budapesttől. A verseny döntőjét 2026.
Július 4-étől várta a pályázatokat a Pásztor István Alapítvány. Az igazgatóbizottság tegnap, augusztus 19-én tartotta meg első igazgatóbizottsági ülését, amelyen
Augusztus 31-én, szombaton rendezik meg a város egyik legrangosabb sporteseményét, a 8. Szabadkai Félmaratont. A Fuss át a történelmen mottó
Az Adóhivatal közleménye szerint eddig több mint 368 ezer ember regisztrált a „Vedd el a számlát, és nyerj” elnevezésű nyereményjátékra,
Június 1. óta mintegy 30 szerb állampolgár veszítette életét Görögországban nyaralása közben – számolt be a Dnevnik a szerb külképviseletek
A belgrádi repülőtéren fogadta Ivica Dačić belügyminiszter a Szerb Belügyminisztérium helikopteres egységének tagjait, akik kilenc napon át segítettek a hatalmas
A szerb belügyminisztérium közlése szerint a belgrádi rendőrség közel két tonna marihuánát foglalt le, és őrizetbe vett két személyt, akiket
A Ferencváros Budapesten 3-1-es vereséget szenvedett az azeri bajnok, a Qarabag csapata ellen, míg a Crvena Zvezda 2-1-re kikapott Belgrádban
Szerbia bankszektora idén is erős első félévet zárt: a pénzintézetek összesen 90,7 milliárd dinár (775 millió euró) nettó nyereséget termeltek,
Több mint ezer esztendeje élt és uralkodott az a király, aki nélkül ma talán nem is létezne Magyarország. I. Szent
Az Újvidéki Vásár csarnokaiban szeptember 5-e és 7-e között rendezik meg az autó-motor börzét, amely a térség egyik legismertebb autós
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) több mint 20 millió dinár értékben oszt ki támogatásokat az idei évben – jelentette be
Még a korábbiaknál is gazdagabb programkínálattal készül a Duna Médiaszolgáltató a 11. Duna Napokra, melyet május 30. és június 1.
A Szentszék rendelkezésre áll annak érdekében, hogy az ellenségek találkozzanak és a népek visszakaphassák a béke reményét – hangoztatta XIV.
Immár ötödik éve került meghirdetésre a vajdasági magyar jogászösztöndíj-program. Az idei évtől újítás, hogy a támogatásra most azok is pályázhatnak,
Nyilvánosságra kellene hoznia az Európai Bizottságnak Ursula von der Leyen Európai Bizottság elnök és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti
A 92. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt május 17–22. között rendezik meg. A vásár idei stratégiai partnere Olaszország lesz – jelentették
Egyesektől gond nélkül felvásárolják, míg van olyan termelő, akitől különféle okokra hivatkozva nem veszik át. Mindeközben csökkent a felvásárlási ár
Ma ismét a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali értékek 17 és 22 fok között alakulnak,
Huszonhat brit parlamenti képviselő sürgeti az Egyesült Királyság külpolitikájának jelentős megváltoztatását Szerbiával szemben, miután Aleksandar Vučić szerb elnök részt vett