
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

Az ázsiai lódarázs magyarországi veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. Közleményükben kiemelik, hogy ez az inváziós

Szerdán a tüntetők lezárják az ország leghosszabb utcáját Temerinben – jelentették be a szervezők. A résztvevők gyalog indulnak el Járek

100 darab Lazar 3M, illetve 20 darab Lazar 3-as páncélozott szállító harcjárművet vásárolhat Szerbiától a magyar kormány – írta meg

Szerbia belefáradt a megosztottságba és a blokádokba, párbeszédre van szükség, az intézményeknek működniük kell – hangsúlyozta programbeszédében Djuro Macut szerb

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint új politikai légkör van kialakulóban a szerbiai parlamentben – ezt kell megőrizni, építeni, és

Külföldi szakvélemény is megerősíti a Magyarságkutató Intézet egyik munkatársának azon sejtését, hogy Székesfehérváron azonosították Hunyadi Mátyás királyunk csontvázát – tudta

Súlyos baleset történt április 13-án, vasárnap délután Zomborban: egy nyolcéves kisfiú lezuhant egy társasház negyedik emeletéről. A gyermek súlyos, életveszélyes

A négy magyarországi fertőzött telepen eliminált 8300 egyed nagyjából 6,5 milliárd forintba kerülő pótlása nem lesz egyszerű feladat. „Egyáltalán nem
A kora reggeli órákban nagy számú rohamrendőr kiszorította az egyetemistákat a Vajdasági RTV épülete előtti platóról, ahol tegnap este 22

Alapjaiban változtatja meg a magyar alkotmányos rendszert az Alaptörvény legújabb módosítása, amely a biológiai nemeket, a droghasználatot, a gyermekek védelmét