
Szerdától szúnyoggyérítés lesz Szabadkán
Szeptember 10-e és 19-e között földi szúnyoggyérítést fognak végezni Szabadkán A kifejlett szúnyogok földi irtása az említett időszak első napján,
Szeptember 10-e és 19-e között földi szúnyoggyérítést fognak végezni Szabadkán A kifejlett szúnyogok földi irtása az említett időszak első napján,
Aleksandar Vučić államfő hétfőn bejelentette, miután Belgrádban vendégül látta Lolita Davidović hollywoodi színésznőt és férjét, Ron Shelton rendező és forgatókönyvírót,
A Vajdasági Kormány épületében 435 millió dinár összértékű vissza nem térítendő támogatásról írt alá megállapodást a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság a
A kínai BYD autógyártó megalkotta a világ leggyorsabb elektromos szuperautóját, amely új sebességi világcsúcsot állított fel az elektromos autók között.
Egy hónappal ezelőtt kezdték el építeni Óbecsén, a volt szövőgyárral szemben lévő telken az új bevásárlóközpontot, és a munkálatok a
Mindössze kilenc hónap után újabb kormányválság rázza meg Franciaországot: François Bayrou miniszterelnök elbukta a maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazást, amivel
Hétfő délután ismét diákok és őket támogató polgárok vonultak az utcára Belgrádban – számolt be az RTS. A felvonulás a
Aleksandar Vučić szerb államfő Belgrádban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A két politikus a találkozón minden fontos
A rendőrségnek az egyre gyakoribbá váló lopások felgöngyölítésén dolgozva került a látóterébe az a fiatalkorú, 12 éves fiú, akitől nem
Aranyérmet nyert a Törökországban rendezett felnőtt Balkán-bajnokságon Makszuti Anetta. A zentai születésű asztaliteniszező kiváló teljesítményt nyújtott Isztambulban: a csoportkörben két
Elbocsátották a Sürgősségi Központ három alkalmazottját, egy orvost és két egészségügyi asszisztenst, mert augusztus közepén megtagadták a sérült haladópárti tagok
Az UEFA kijelölte a kedden Belgrádban sorra kerülő Szerbia–Anglia világbajnoki selejtező játékvezetőjét: a találkozót a rutinos francia Clément Turpin vezeti
A magasak árak miatt több mint két hónapja megkezdett kereskedelmi bojkottok hoztak eredményeket – ezt állítja Dejan Gavrilović, az Efektiva
Az UEFA belgrádi tisztújító közgyűlésén dr. Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét kérték fel az Európai Labdarúgó Szövetség kincstárnoki
Horvátországban rendkívüli téli időjárás várható a jövő hét elején: az északi-sarki hideg betörése következtében erős bóra szél és jelentős havazás
A vajdasági magyar közösség jövője szempontjából kiemelt jelentőségű eseményre került sor Szabadkán, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, dr. Pásztor
Tavaly Oroszországban 10,2 százalékkal nőtt az égetett szeszes italok eladása (vodka kivételével), elérve az évi 3,2 litert egy főre vetítve.
Minden követ megmozgat Robert Fico kormánya, hogy megfékezze a vészesen terjedő vírust. Robert Fico rendkívüli kormányülést tartott hétfőn a száj-
A Szabadkai Felsőbb Bíróság 20 év börtönbüntetésre ítélte J.M.-et, mert 2021-ben megölte az apját. A bíróság tájékoztatása szerint súlyos emberölés
A topolyai Csalóka zenekar több mint 30 éve meghatározó szereplője a vajdasági népzenei mozgalomnak. Két lemezük jelent meg, amelyek közül
Elutasította az Interpol a boszniai szövetségi bíróság kérését, egyben elfogadta Szerbia fellebbezését, és nem ad ki nemzetközi elfogatóparancsot Milorad Dodik,
Bemutatta a világnak védővámjait Donald Trump. Az amerikai elnök minden, külföldről érkező termékre minimum 10 százalékos vámot vetett ki, még