
A zentai születésű Nikolics Nemanja a Videoton új sportigazgatója
A Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár kedden bejelentette, hogy korábbi játékosa, a zentai születésű Nikolics Nemanja lesz a

A Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár kedden bejelentette, hogy korábbi játékosa, a zentai születésű Nikolics Nemanja lesz a

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosai, hivatalos kérelmet nyújtottak be az amerikai pénzügyminisztérium szankciós hivatalához (OFAC), amelyben a működési

Az év végén kezdődhet meg az a csaknem két kilométer hosszú alagút előkészítése Belgrádban, amely a Duna-parti lejtőt köti majd

Márton napjához sok néphagyomány kapcsolódik, azt legtöbben tudják, hogy ilyenkor libát szoktunk enni és újbort inni, de miért is ünnepeljük

A Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. A magyar válogatott kapitánya és a Liverpool játékosa kétszer is

November 11-e Szerbiában 2012 óta számít állami ünnepnek. A munkaszüneti napon zárva tartanak az oktatási intézmények, a közvállalatok pedig módosított

Brüsszelben fordulat körvonalazódik az uniós bővítési politikában: miközben Ukrajna csatlakozása egyre több vitát és aggodalmat kelt, az Európai Bizottság figyelme

A topolyai TSC labdarúgócsapatánál újabb edzőváltás történt: a klub vezetősége a gyenge eredmények miatt menesztette Darije Kalezić vezetőedzőt, helyét pedig

A Fine Stamping gyár elektromos autók motoralkatrészeinek gyártásával foglalkozik, 150 munkavállalót fog alkalmazni, a beruházás összértéke pedig meghaladja az 50

A szerb parlament elnöke, Ana Brnabić hivatalos látogatást tett Ukrajnában, ahol Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – számolt be

Temerinben idén kilenc új forgalomlassítót szereltek fel öt különböző helyszínen, a közlekedésbiztonság növelése érdekében. A lassítók a Železnička és a

A szerb nemzeti légitársaság, az Air Serbia két évre szóló bérleti megállapodást kötött a lett Air Baltic légitársasággal – írja

A Maserati kritikus helyzetben van, mivel a Stellantis-csoport gyengülő teljesítménye a luxusmárka jövőjét is érinti. A termelés drasztikusan visszaesett az olasz

Albánia, Horvátország és Koszovó elmélyíti katonai együttműködését: Pirro Vengu albán, Ivan Anusic horvát és Ejup Maqedonci koszovói védelmi miniszter erről

Branko Babić szerb milliomos 100 000 eurós jutalmat ajánl fel annak, aki bizonyítani tudja, hogy a szerb állam hangágyút vetett