
Dačić: Nem rejtegetünk semmit, a rendőrség minden gyanús ügyet kivizsgál
Ivica Dačić belügyminiszter kijelentette, hogy a szerb Belügyminisztérium és a rendőrség semmit nem titkol el, és ha volt bármilyen visszaélés
Ivica Dačić belügyminiszter kijelentette, hogy a szerb Belügyminisztérium és a rendőrség semmit nem titkol el, és ha volt bármilyen visszaélés
Újabb vajdasági születésű futballista kapott felnőtt válogatott meghívót, ezúttal azonban nem Magyarország, hanem Szerbia számíthat rá. A mindössze 19 éves
Az eddigi házkutatások során több mint másfél tonna marihuánát találtak és foglaltak le a hatóság emberei Belgrádban – ez pedig
Horvátország sporttörténelmet írt: Vitomir Maričić szabadtüdős merülőbúvár 29 perc 3 másodpercig tartotta vissza lélegzetét egy medencében, amivel új Guinness-rekordot állított
Nem mindennapi futballélményhez juthatnak a vajdasági szurkolók, hiszen a spanyol élvonalban szereplő Rayo Vallecano csütörtök este Szegeden lép pályára az
Ma tartotta ülését a Nemzetbiztonsági Tanács, amelyet Aleksandar Vučić szerb elnök vezetett, s amely kevéssel déli 12 óra előtt véget
A vajdasági magyar közösség 2026-ban is számíthat a magyar kormány támogatására. Erről beszélt a Magyar Szónak adott interjújában Lázár János,
Az e-betegszabadság rendszere hamarosan minden egészségügyi intézményben működni fog, és az év végéig minden munkáltató számára elérhető lesz – jelentette
Lev Ratnovski, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai képviselője kijelentette, az IMF azt javasolja, hogy a következő időszakban az áram árát
A szentmisét és az új búzából készült kenyéráldást Marko Gregić plébános celebrálta. A szentmise után a helyi Szerémség Magyar Művelődési
Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hétfőn a Fehér Házban találkoztak, ahol mindketten kifejezték reményüket, hogy az
A kellemes reggel után fokozatosan melegszik fel a levegő. A nappali maximum hőmérséklet 27 és 30 fok között várható. Csapadékra
Lemondott Josip Dabro horvát mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszter, miután a sajtóban videófelvétel jelent meg arról, hogy pisztollyal több lövést ad le
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Belgrádban tárgyal Aleksandar Vucic szerb államfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A