
Baráti hangnemben tárgyalt Vučić és Macron
Aleksandar Vučić szerb elnök telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel, amely során a kétoldalú kapcsolatok mellett a Nyugat-Balkánt érintő
Aleksandar Vučić szerb elnök telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel, amely során a kétoldalú kapcsolatok mellett a Nyugat-Balkánt érintő
Világos Adriana gerelyhajításban, Bácsi Virág pedig rúdugrásban nyert aranyérmet a szerbiai női felnőtt országos bajnokságon Kraljevón. Adriana mögött Bede Borbála az
Minden rendelkezésre álló sebességmérő eszközt bevet a közlekedésrendészet augusztus 4-e és 10-e között. A belügyminisztérium munkatársai a nemzetközi ROADPOL akció
Augusztus első napjaiban, mint mindig az elmúlt három évtizedben, Szerbiában gyászolnak, míg Horvátországban ünnepelnek. A Vihar, vagyis Oluja elnevezésű hadműveletet
Marko Đurić szerb külügyminiszter hivatalos látogatást tett az afrikai Beninben, ahol elsőként Fortunet Alain Nouatin védelmi miniszterrel tárgyalt. A találkozó
Moszkvában szeptember 20-án rendezik meg az Intervision nemzetközi zenei verseny döntőjét – adta hírül az oroszhirek.hu. A szervezők célja, hogy
Dua Lipa brit énekesnő koszovói állampolgárságot kapott – számolt be róla a BBC. Az ünnepélyes ceremóniára Pristinában került sor, ahol
Szerbia területén vasárnap és hétfőn, augusztus 3-án és 4-én erős viharok várhatók – figyelmeztetett szombaton reggel a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton részt vett az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő MCC Feszt-en. A kérdésre, hogy miként éli meg
Barna Andrej a hatodik helyen végzett a férfi 50 méteres gyorsúszás döntőjében a szingapúri vizes világbajnokságon, magyar idő szerint szombaton
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint Szerbia ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy „komoly és felelős államként” ismeri fel
Húsz éve, 2005. július 17-én történt az egyik legsokkolóbb bűntett Szerbiában: a mindössze hároméves Katarina Jankovićot megerőszakolták és megölték a
Ez lesz a legmagasabb felhőkarcoló, egyben az első, amely magassága meghaladja az 1 kmt-t. Még ebben az évtizedben be is
A világ legsikeresebb teniszezője, Novak Đoković csatlakozott azon közéleti személyiségekhez, akik támogatják a diákok tüntetéseit. A közösségi médiában, az X