
Két halálos áldozatot követelt az influenza Horvátországban, az oltóanyag még nem érkezett meg
Horvátországban már két ember életét követelte az idei influenzaszezon, miközben az országba továbbra sem érkeztek meg a vírus elleni vakcinák

Horvátországban már két ember életét követelte az idei influenzaszezon, miközben az országba továbbra sem érkeztek meg a vírus elleni vakcinák

Az Országgyűlés kedden egyhangúlag elfogadta a Tisza Párt törvényjavaslatát, amelynek értelmében már 2026-tól hivatalos munkaszüneti nap lesz december 24-e Magyarországon.

Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának szakszervezete Boris Dumnić dékán azonnali lemondását követeli. A szervezet szerint a dékán több alkalommal

Jelentős kedvezményben részesülhetnek a fűtési szezonban a szerbiai háztartások egyes csoportjai. Az energetikailag veszélyeztetett fogyasztók akár 60 százalékos engedményt is

Felhős, hideg idő várható kedden Szerbia nagy részén, többfelé esővel, a magasabb hegyvidékeken pedig havazással. A nappali csúcshőmérséklet mindössze 7

Napok óta keresnek egy 19 éves szerbiai fiatalt, aki szombaton indult el megmászni Szlovénia legmagasabb hegycsúcsát, a Triglavot. A hegyimentők

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) ösztöndíjpályázatokat hirdetett a vajdasági magyar közgazdász-, orvos- és fogorvostanhallgatók számára. A támogatásokra november 30-áig lehet

Ma, november 3-án megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése Vajdaságban. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott

A Szerbiai Utak közvállalat több mint 850 járművel, 343 munkagéppel és 95 ezer tonna útszóró sóval készül a 2026/2027-es téli

Iliana Iotova, Bulgária ügyvezető elnöke nyerte az elnökválasztás második fordulóját – derül ki a Központi Választási Bizottság hétfőn közzétett, csaknem

Összesen 83 év börtönbüntetést szabott ki első fokon a bosznia-hercegovinai bíróság a boszniai szerb hadsereg hat volt tagjára az 1992-es

Magyar Péter magyar miniszterelnök a hétfői parlamenti ülésen a szerbiai választások eredményéről is beszélt. Elmondta, hogy gratulált az Egyetemista lista

Újvidék, Vajdaság központja, azon kevés szerbiai városok közé tartozik, amelyek folyamatos népességnövekedést mutatnak. Míg Szerbia számos vidéke népességfogyással küzd, Újvidék

A nyugati vezetők pánikban vannak az illegális migráció miatt – jelentette ki Orbán Viktor kedden a szlovákiai Révkomáromban, az Európai

Cristiano Ronaldo keresi a legtöbb pénzt 2024-ben is a labdarúgók közül a Forbes magazin legfrissebb kimutatása szerint. A fizetés mellett

Vasárnap, október 27-én, hajnali 3 órakor véget ér a nyári időszámítás, és hivatalosan is elkezdődik a téli időszámítás. Ez azt

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit idézik fel, és az emléknap tematikájához kapcsolódó műsorokkal, filmekkel várják a nézőket, hallgatókat szerdán

Nem túl jók a szerbiai autóbaleseti adatok, lévén rengeteg a halálos és súlyos baleset. Tavaly Szerbia hetvenhat halálos áldozattal Európában