
Húsz százalékra korlátozzák a kereskedelmi árrést Szerbiában
Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a kereskedelmi láncok képviselőivel tárgyalt az új megélhetési intézkedéscsomag kapcsán. Bejelentette, hogy
Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a kereskedelmi láncok képviselőivel tárgyalt az új megélhetési intézkedéscsomag kapcsán. Bejelentette, hogy
Új traktorral bővült a zentai Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat gépparkja. A beruházás a Bioforest – Erdősávok telepítése a biológiai sokszínűség
Tűz ütött ki tegnap este Gunarason, nem hivatalos értesüléseink szerint a Gebi közelében található tehénfarmon. Szintén nem hivatalos értesüléseink szerint
Az éjszaka folyamán kapták a hírt, hogy ismételten – rövid időn belül immár harmadszor – támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az
A csapadékos idő ma is kitarthat. A hőmérséklet pedig mintegy 10 fokot esik vissza a tegnapi értékekhez képest. Vajdaságban 25-26
A szerb férfi kosárlabda-válogatott meggyőző játékkal, 106:72-re legyőzte Szlovéniát a belgrádi Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, amely az utolsó állomása volt
Az utóbbi napokban ismét diplomáciai feszültség alakult ki Horvátország és Montenegró között. A vita kiindulópontja a Jadran nevű kiképzőhajó, amelynek
A nagy bejelentések és politikai kampányhangulat ellenére a fiataloknak szánt államilag támogatott lakáshitel-program eddig jóval szerényebb eredményt hozott a vártnál.
Szeptember elsejétől ismét indulnak buszjáratok a diákok és a dolgozók legnagyobb örömére Magyarkanizsa község és Szabadka között. Előrelépés történt a
Új távfűtési rendszer kiépítésével korszerűsítik a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézetet. A beruházásra 40 millió dinárt különítettek el tartományi
Amennyiben a kormányhatározatban foglaltak rendben megvalósulnak, akkor 2035-re a világ minden országa közül Magyarországnak lesz a legjobb a közúti infrastruktúrája
A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Interetno fesztiválja csütörtökön kezdődik és vasárnap zárul. Az RTV riportja. A fesztivál szerdai, nulladik
Az Oktatási Minisztérium ma közzétette a legfrissebb adatokat a tanárok munkabeszüntetéséről. A közlemény szerint az ország 1294 általános iskolájából 133-ban
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt közötti új koalíciós szerződést péntek délután írták alá Miloš Vučević
A gyökerei a XIX. és XX. század fordulójára nyúlnak vissza. Ezen időszakban Vajdaság területén még több száz szélmalom működött, ám
A Cinefest Filmfesztivál kedvéért látogatott Magyarországra. Magyarországra, pontosabban Miskolcra utazott a Dallas című sorozat Bobby Ewingja, azaz Patrick Duffy, aki a Cinefest Filmfesztivál
Befogják a román hatóságok az ország leglátványosabb hegyi útján, a Transzfogarasi út mentén turistalátványossággá vált „kolduló medvéket”, mert ezek veszélyt
Az idén újabb rekordot döntve tovább nőtt Horvátországban a magyar turisták és vendégéjszakáik száma, szeptember közepéig 736 ezer magyar utazó
Idén szeptemberben emlékezünk meg XVI. Lajos öccsének, XVIII. Lajos francia királynak halálának 200. évfordulójáról. XVIII. Lajos 1824. szeptember 16-án hunyt
Miközben Párizs az elit atlétákat fogadta a 2024-es olimpiai játékokon, Moholon egy egészen más kaliberű megmérettetés veszi kezdetét: a 10.
A hirtelen jött hideg és esős időjárás komoly veszélybe sodorta a fecskéket. Ezek az apró, rendkívül hasznos madarak most az