
Új vasúti pálya épülhet Gombosnál, a vasútállomást is felújítják
Mintegy 1,4 kilométer hosszú új vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás korszerűsítésére írt ki pályázatot a szerbiai építésügyi, közlekedési

Mintegy 1,4 kilométer hosszú új vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás korszerűsítésére írt ki pályázatot a szerbiai építésügyi, közlekedési

A Vajdasági Erdők (Vojvodinašume) közvállalat arra figyelmeztette a lakosságot és a civil szervezeteket, hogy ne kezdjenek önálló faültetési vagy erdősítési

Lehallgatás, manipuláció, hazudozás, megosztás – ezekkel a szavakkal írta le Bohár Dániel azt, amit szerinte most Vajdaságban is látni. A

Új, 3,26 kilométer hosszú gyalogos- és kerékpárút építését tervezik a szerbiai Zlatiborban. A tervezett útvonal a Gold Gondola felvonó alsó

Szerbia több termékcsoport esetében is jelentős exportnövekedést érhet el a következő években. A fagyasztott bogyós gyümölcsök kivitelében további 90 millió

A tartós szárazság és a csapadékhiány miatt egyre több vajdasági gazdálkodó kénytelen változtatni a megszokott termelési gyakorlatán. Idén még november

A terveknek megfelelően megkezdődött a nyugdíjak kifizetése Szerbiában – közölte szerdán Siniša Mali ügyvezető pénzügyminiszter. A politikus hangsúlyozta, hogy az

Ingyenes képzési programot indított Temerin község Ifjúsági Irodája, amelynek célja, hogy segítse a fiatalokat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben és szakmai

Az Európai Bizottság szerint Szerbia továbbra is teljesíti az uniós csatlakozási tárgyalások harmadik fejezetcsoportjának megnyitásához szükséges technikai feltételeket, a tárgyalások

Hivatalosan is megnyílik a Majsai úti körforgalom Szabadkán – jelentette be dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke

Korábban nem tapasztalt szintre csökkent a topolyai tó vízállása, ezért az illetékesek már a halállomány esetleges áttelepítésére is felkészülnek. Szatmári

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három évig tartó felújítása. A munkálatok során megújult az épület tetőszerkezete, két tornya és homlokzata, valamint

Szerbiában naponta legalább tíz ember kap büntetést azért, mert nem tartja magánál a személyazonosságát igazoló okiratot. A jogszabályok értelmében akár

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a németektől elszenvedett szombati 5-0-s vereség során a csapat az első félidőben

A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a német csapattól a Nemzetek Ligája A divíziójának szombati első fordulós mérkőzésén, Düsseldorfban. Marco

Ma egész nap ingyenes megelőző egészségügyi vizsgálatokat szerveznek Szerbia számos egészségügyi intézményében, amelyek 8 és 17 óra között várják a

Szeptember 8-án a katolikus, anglikán és ortodox egyházak a Kisboldogasszony napját ünneplik, amely Szűz Mária születéséhez kötődik. Az esemény latin

Csóka szívében található az impozáns kastély, amely a Marczibányi család építészeti örökségeként ismert. A birtok 1782-ben került a család tulajdonába,