
Új vasúti pálya épülhet Gombosnál, a vasútállomást is felújítják
Mintegy 1,4 kilométer hosszú új vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás korszerűsítésére írt ki pályázatot a szerbiai építésügyi, közlekedési

Mintegy 1,4 kilométer hosszú új vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás korszerűsítésére írt ki pályázatot a szerbiai építésügyi, közlekedési

A Vajdasági Erdők (Vojvodinašume) közvállalat arra figyelmeztette a lakosságot és a civil szervezeteket, hogy ne kezdjenek önálló faültetési vagy erdősítési

Lehallgatás, manipuláció, hazudozás, megosztás – ezekkel a szavakkal írta le Bohár Dániel azt, amit szerinte most Vajdaságban is látni. A

Új, 3,26 kilométer hosszú gyalogos- és kerékpárút építését tervezik a szerbiai Zlatiborban. A tervezett útvonal a Gold Gondola felvonó alsó

Szerbia több termékcsoport esetében is jelentős exportnövekedést érhet el a következő években. A fagyasztott bogyós gyümölcsök kivitelében további 90 millió

A tartós szárazság és a csapadékhiány miatt egyre több vajdasági gazdálkodó kénytelen változtatni a megszokott termelési gyakorlatán. Idén még november

A terveknek megfelelően megkezdődött a nyugdíjak kifizetése Szerbiában – közölte szerdán Siniša Mali ügyvezető pénzügyminiszter. A politikus hangsúlyozta, hogy az

Ingyenes képzési programot indított Temerin község Ifjúsági Irodája, amelynek célja, hogy segítse a fiatalokat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben és szakmai

Az Európai Bizottság szerint Szerbia továbbra is teljesíti az uniós csatlakozási tárgyalások harmadik fejezetcsoportjának megnyitásához szükséges technikai feltételeket, a tárgyalások

Hivatalosan is megnyílik a Majsai úti körforgalom Szabadkán – jelentette be dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke

Korábban nem tapasztalt szintre csökkent a topolyai tó vízállása, ezért az illetékesek már a halállomány esetleges áttelepítésére is felkészülnek. Szatmári

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három évig tartó felújítása. A munkálatok során megújult az épület tetőszerkezete, két tornya és homlokzata, valamint

Ekler Luca címét megvédve aranyérmet szerzett csütörtökön a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián. Az atlétákat rendkívül zord körülmények

Ez a téma is napirenden szerepelt a Községi Képviselő-testület ülésén. Döntöttek a költségvetés módosításáról és kiegészítéséről, valamint jóváhagyták azt a

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy hamarosan visszatérhet a kötelező katonai szolgálat Szerbiában. A férfiak esetében ez a szolgálat 75

Egyes sajtóinformációk korábban arról szóltak, hogy Szerbia a Rafale vadászgépek vásárlása kapcsán megkötött szerződés részeként vállalta, hogy MiG–29-es gépeket ad

Eltűnt az üzletek polcairól, gyakorlatilag hiánycikké vált a Plazma márkájú keksz Szerbiában, amely több mint fél évszázada a gyerekek és

Az előrejelzések szerint a holnapi nap már némi felfrissülést hozhat, ma még azonban marad a hőség. Hajnalban 19 fokot mértek