
Már hónapokkal korábban felmerült a támadás lehetősége a gázvezeték ellen
Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Đuro Jovanić, a szerbiai Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója közölte, hogy „rendkívül sikeres akció” keretében akadályoztak meg egy, a gázinfrastruktúra

Legalább három ember életét vesztette vasárnap Németország északi részén, amikor egy húsvéti tojáskeresésen részt vevő csoportra fa dőlt a viharos

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően bejelentette: elrendelték a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és

Miután húsvét vasárnap Oromhegyes mellett robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázvezeték közelében, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Reagált a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében talált robbanóanyag ügyére Orbán Viktor és Dr. Pásztor Bálint is. A magyar

Már március közepén megerősítették a Szerbiát és Magyarországot összekötő energetikai infrastruktúra védelmét, most pedig robbanóanyagot találtak a közelben – új

Robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében – közölte Aleksandar Vučić szerb államfő. A köztársasági elnök a közösségi

A kormány tagjai elfogadták a Szerb Köztársaság és a Szerb Ortodox Egyház közötti együttműködési megállapodást a Szent Száva Egyetem létrehozásáról

Hétfőn megkezdődik a kullancsok elleni védekezés Vajdaság területén a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság szervezésében. A közlemény szerint a kezelések

Húsvétvasárnap a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadására emlékeztet. A keresztény hit szerint Jézus nagypénteken kereszthalált halt,

A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor csütörtöki adásának vendége Orbán Viktor volt. A miniszterelnök ezúttal saját felcsúti otthonában látta vendégül

Március 29-től nyári menetrendre állt át az Air Serbia, amely a szezonban több mint 100 célállomásra közlekedtet járatokat – közölte

A gyanúsított korábban az ISAR Aerospace alkalmazottja volt, most azzal vádolják, hogy dokumentumokat lopott el a cégtől, az eszközeire pedig

A Voyager–2 küldetése A Voyager–2, az amerikai Voyager-program második űrszondája, 1977. augusztus 20-án indult útnak. Feladata a Naprendszer külső bolygóinak

Július elseje és hetedike között 12 közúti baleset történt a szabadkai közlekedési rendőrséghez tartozó körzetben, tájékoztattak az illetékesek. Hét balesetnek

Első alkalommal ír ki pályázatot tömény alkoholos italok gyártóinak, a szabványosítási költségek fedezésére a tartomány. A Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság

„Smile, az Életjel Mentőcsoport (pontosabban Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság) apró, de nem csekély jelentőséggel bíró tagja örökre elhagyta a bandát”

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a nyári határhelyzetről is beszélt kedd reggel a Szabadkai Magyar Rádió

Te is minden nyáron dilemmába esel? A forró nyári éjszakákon szívesen aludnál nyitott ablak mellett, de aggódsz, hogy legszebb álmodból

Az óbecsei stranduszoda új programot indított tegnap estétől: éjszakai fürdőzést kínál minden este, amíg az időjárási viszonyok megengedik. A látogatók

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Szabadkai Magyar Rádióban bejelentette, hogy Góli Csilla lesz Szabadka új

Tűz ütött ki ma reggel a görögországi Khiosz szigetén egy erdőterületen, az oltásban 40 tűzoltó 10 járművel, két repülőgéppel és