
Megszületett az Eurovízió kihívója: jön az Intervízió
Moszkvában szeptember 20-án rendezik meg az Intervision nemzetközi zenei verseny döntőjét – adta hírül az oroszhirek.hu. A szervezők célja, hogy
Moszkvában szeptember 20-án rendezik meg az Intervision nemzetközi zenei verseny döntőjét – adta hírül az oroszhirek.hu. A szervezők célja, hogy
Dua Lipa brit énekesnő koszovói állampolgárságot kapott – számolt be róla a BBC. Az ünnepélyes ceremóniára Pristinában került sor, ahol
Szerbia területén vasárnap és hétfőn, augusztus 3-án és 4-én erős viharok várhatók – figyelmeztetett szombaton reggel a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton részt vett az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő MCC Feszt-en. A kérdésre, hogy miként éli meg
Barna Andrej a hatodik helyen végzett a férfi 50 méteres gyorsúszás döntőjében a szingapúri vizes világbajnokságon, magyar idő szerint szombaton
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint Szerbia ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy „komoly és felelős államként” ismeri fel
Húsz éve, 2005. július 17-én történt az egyik legsokkolóbb bűntett Szerbiában: a mindössze hároméves Katarina Jankovićot megerőszakolták és megölték a
A világ egyik legismertebb teniszezője, Novak Đoković hamarosan új szerepben tűnhet fel: francia sajtóhírek szerint a szerb sportoló tulajdonrészt szerez
Nem élte túl sérüléseit az a 29 éves nagykikindai férfi, Jovan S., aki a múlt héten szenvedett életveszélyes égési sérüléseket
A horvátországi Sziszek-Monoszló megyei bíróság csütörtökön feltételes szabadlábra helyezte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, aki a következő napokban elhagyhatja a
Ismét reflektorfénybe került a második világháború egyik legismertebb, máig megoldatlan legendája: az aranyvonat ügye. Három lengyel kutató – különböző szakterületek
Augusztus 1-jén ünnepelték Óbecse község napját, ennek alkalmából tartottak díszülést a helyi képviselő-testület tagjai. Az ünnepség csúcspontjaként díszpolgári címet adományoztak
Az olasz Eurospin élelmiszerlánc a következő két évben belép a szerbiai kiskereskedelmi piacra. A Portal Retail Serbia arról számol be,
Hétfő éjjel zivatarok tomboltak Szerbiában, az egyik zivatarfelhő fölött pedig látványos vörös lidérc jelent meg, amit mintegy 230 kilométeres távolságból,
Közel 400 önkéntes lánglovag vett részt a községi tűzoltóversenyen Magyarkanizsán ma délelőtt. Az esemény részeként megünnepelték a magyarkanizsai Önkéntes Tűzoltó
Új korszak kezdődik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel,