
A környezetvédelmi miniszter szerint jövőre tisztább lehet a levegő Szerbiában
Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter szerint jövőre bizonyára tisztább lesz a levegő Szerbiában. „2021 óta több mint 200 régi fűtőkazánt cseréltek

Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter szerint jövőre bizonyára tisztább lesz a levegő Szerbiában. „2021 óta több mint 200 régi fűtőkazánt cseréltek

A szerb–magyar kapcsolatok történelmi fordulópontját idézte fel közösségi oldalán Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke. Bejegyzésében arra emlékeztetett: a két

Brutális bűncselekmény történt Spanyolországban, miután egy férfi megnyerte a karácsonyi lottót – számolt be róla a Mirror. A lap értesülései

Ismeretlen férfi holttestére bukkantak egy Verbászhoz közeli tanyán. A holttestet ma, 12 óra körül fedezték fel. A helyszíni szemle első

Letartóztatta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint december 27-én brutálisan megtámadott és kirabolt egy nőt Újbelgrádban. A

A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi

Az amerikai és az ukrán elnök a húsz pontból álló béketerv részleteit vitatja meg vasárnap. A béketervig, amely állítólag 90

Aleksandar Vuči elnök bejelentette, hogy vasárnap este megkezdik a parlament előtti sátrak eltávolítását a Pionír Parkban. Mint Vučić elmondta, a

A tárca közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a hétvégén és az ünnepek idején megnövekedett forgalom várható minden fontosabb

A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint a szabadkai rendőrség letartóztatta a 40 éves belgrádi M. G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Az elődöntőben nagy csatában ötméteresekkel megverte a szerb Novi Beogradot és 3 év után ismét BL-döntőbe jutott a magyar csapat.

Sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United figyeli Kerkez Milost, a Bournemouth magyar válogatott futballistáját. Az erről szóló hírt

Szombaton Palicson és a Szabadkán a Harcosok sorakozója lakótelepen tartanak majd kiállítást, vasárnap pedig a város központjában. Az esemény hétvégén

Videóban jelentkezett Robert Fico szlovák kormányfő, aki arról beszélt, hogy mit érez a merénylője iránt, továbbá elárulta, hogy mikor tér

Szerdán a Bajnokok Ligája négyes döntőjében megkezdi szereplését a Ferencváros férfi vízilabdacsapata is, az elődöntőben pedig a Novi Beograd lesz

Hét nap alatt nyolc kanyarós fertőzöttet regisztráltak Szerbiában, két embernél pedig tüdőgyulladás formájában jelentkező szövődményt fedeztek fel ugyanebben az időszakban,

A világbajnoki bronzérmes magyar válogatott 4-1-es vereséget szenvedett Szerbiától a Bosznia-Hercegovinában zajló minifutball Európa-bajnokság szerdai nyolcaddöntőjében, így kiesett. Trencsényi János

Horvátországban az első öt hónapban 30 569 új személygépkocsit adtak el, 14,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte

Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint. Az

Németországban soha nem látott pusztítást végeznek a heves esőzések miatt kialakult áradások. A dunai víztömeg most Magyarország felé tart, az