
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

A Győri Audi ETO KC hatodik alkalommal nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel 30-24-re legyőzte a német Bietigheimet a

Zentán a nem végleges adatok alapján a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte a legtöbb mandátumot, 14-et. A Szerb Haladó Pártnak 9, az

A korábbi évekhez hasonló, 40-50 százalék körüli volt a részvételi arány Szerbiában a helyi önkormányzati választásokon vasárnap a városi választási

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, a közösségi médiában osztotta meg örömét és gratulációját a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sikereihez

A legutóbbi helyhatósági választások eredményei alapján továbbra is magyar polgármestere lesz Topolyának. A választásokon az eredmények a következőképpen alakultak: Ezek

A közép-svájci kerületi bíróság többrendbeli emberölés miatt ítélt el egy sajtkészítőt, miután hét ember meghalt az általa készített sajt miatt,

A 2023-as parlamenti választásokhoz képest továbbra is az idei részvétel a magasabb a szerbiai nagyvárosokban. Vajdaságban is sokan már délelőtt

Összesen 67 városban és községben, valamint további 23 községi rangú városnegyedben tartanak helyhatósági választásokat ma. A voksolás reggel 7-kor kezdődött

Magyarország ötven darab BTR–80A páncélozott gyalogsági harcjárművet ajándékozott Szerbiának. Az oroszországi gyártmányú páncélozott járművek a szerbiai katonaság felszerelését erősítik –