
Halálos vadászbaleset történt Nagybecskereknél
Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Vadászbaleset történt a nagybecskereki községhez tartozó Aradác falu határában. Egy futaki származású, 59 éves férfi vesztette életét. A tragédia akkor

Több mint 50 jármű ütközött össze Japánban, az incidensben egy ember meghalt, legalább huszonheten megsérültek. A balesetet a jeges út

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy 2028 végéig felépül az új védelmi minisztériumi és vezérkari épületkomplexum, amelynek alapkövét ma tették

Vasárnap Vajdaságban hideg, de helyenként napos idő várható. Reggel gyenge fagy lesz, majd napközben szeles időre kell számítani, változó felhőzettel

Családi tragédia történt Kruševacon, a gyanú szerint szombaton egy férfi megölte szüleit, majd öngyilkos lett – adta hírül a Szerbiai

Emberölés alapos gyanúja miatt két személyt letartóztattak Torzsán, Verbász közelében. A feltételezések szerint egy rövid szóváltást követően a 2005-ös születésű

Egy siketen született kislány tökéletesen hall annak a forradalmi műtétnek köszönhetően, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) hajtottak

A szabadkai vasútállomáson lévő aluljárót augusztusban zárták le az objektum szigetelésében mutatkozó hiányosságok miatt. A helyszínen ezt követően megkezdődött a

Moszkva és Washington megállapodott az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos tárgyalások folytatásáról – közölte pénteken Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondása szerint a

Decemberben csendben, de geopolitikai szempontból jelentős folyamat indult el a Balkánon: Koszovó megkezdte az Egyesült Államok által kitoloncolt, nem koszovói

A legmagasabb átlagbért a programozók keresik Szerbiában. 110 670 dinár – ennyi volt az átlagos októberi nettó fizetés Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Intézet

Azok kaphatják meg január 5-től a nyugdíjukat, akik a postán veszik fel, illetve akiknek házhoz viszik ki a járandóságot –

A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását, amelynek szombati döntőjében 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a londoni

Meg kell akadályozni, hogy Európa háborúba, a saját vesztébe rohanjon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a békemeneten, a Margitszigeten.

A napsütéses meleg időnek köszönhetően a megszokottnál egy-két héttel korábban kezdődött el a kérészek rajzása a Tisza Szeged alatti, országhatárhoz